Ha azon vagyunk, hogy kötelességünket híven megtegyük, jogunk van arra, hogy embertársaink tiszteljenek és becsüljenek minket. A tiszteletet, amelyben minket mások részesítenek, becsületnek, jó névnek, jó hírnek, vagyis külső becsületnek nevezzük. „Jobb a jó név sok gazdagságnál.” (Péld 22,1) A becsület nagy jó. Ezért törődnünk kell becsületünkkel. Nem szabad könnyelműen kockára tennünk, és ha szükséges, meg kell védenünk. Mindenekelőtt olyanoknak kell lennünk, hogy a megbecsülést megérdemeljük. Aki inkább a hírnevet keresi, mint az érdemet, becsvágyó.
Az emberektől kapott megbecsülés nem a legfőbb jó. Sokkal fontosabb ennél, hogy Isten mit gondol rólunk, vagyis a belső becsület. Istentől tudott becsületünket senki sem veheti el tőlünk. Ha Isten úgy kívánja, le kell mondanunk arról, hogy az emberek becsüljenek minket. Krisztus mondja: „Boldogok vagytok, midőn az emberek miattam szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudozva minden rosszat fognak rátok. Örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyben.” (Mt 5,11-12)
„Annyi az ember, mint Isten szemében, sem több, sem kevesebb.”
(Az arsi szent plébános)