Isten megadta nekünk a képességet, hogy gondolatainkat kifejezzük és másokkal közöljük. Ha úgy beszélünk és akként viselkedünk, ahogy szívünkben érezzük, igazmondók vagyunk. Az igazmondás igen nagy jó. Isten maga végtelenül igazmondó. Az igazmondás megnemesít minket bensőnkben és bizalmat és biztonságot kelt az emberek között. Isten ezért kívánja, hogy igazmondók legyünk.
Az igazmondás ellen az vétkezik, aki hazudik, vagyis aki tudva valótlanságot mond. Sohasem szabad hazudnunk, még akkor sem, ha másnak ezzel használnánk vagy magunkat kisegítenők a bajból (szükséghazugság). A tréfából mondott hazugság akkor válik bűnné, ha nem derül ki, hogy tréfáról van szó. Aki fontos dologban hazudik, vagy hazudik, noha tudja, hogy hazugsága nagy kárt okoz, súlyos bűnt követ el. – Vétkezik az igazmondás ellen a képmutató is, vagyis az, aki magát jobbnak, kedvesebbnek és jámborabbnak mutatja, mint amilyen, azonkívül aki álnok, hamis vagy másoknak hízeleg.
A hazugság nagy rossz. Aki hazudik, az az ördögöt követi, aki a „hazugság atyja”. (Jn 8,44) Isten nem szereti a hazug embert: „A hazug ajkak utálatosak az Úrnál.” (Péld 12,22) A hazugság megrontja a szívet, megrendíti a bizalmat az emberek között és mérhetetlen zavart okoz a világban.
Az igazmondás nem kötelez minket arra, hogy mindig kimondjuk, amit gondolunk. Okosságból vagy szeretetből néha hallgatnunk kell; például, ha egy titkot kell őriznünk vagy nem akarunk valakit megsérteni. Ha valamire ígéretet tettünk vagy szerződést kötöttünk, ígéretünket vagy a szerződést meg kell tartanunk. Hűségesnek kell lennünk. Isten végtelenül hűséges. Ő megtartja szavát és a velünk kötött szövetséget. A hűtlenség és árulás elválasztja az embereket, a hűség egybekapcsolja őket.