Ferenc nem teljesíti megfelelően pápai kötelességeit. Éppen ellenkezőleg, a pápaságot arra használja fel, hogy szóval és tettel, sőt még egyes egyházi dokumentumok lapjain is, zavart keltsen a hitben. Ferenc igyekszik az ENSZ-ügynökség káplánja lenni, és a Szentszék struktúráit használja erre a célra. Mintha szellemi jóváhagyást akarna biztosítani a modern világ baloldali politikai és ideológiai elitje számára. Sőt, egyre inkább a lelkészükké és terveik végrehajtójává is válik – mondja Őexcellenciája Athanasius Schneider püspök a Henryk Matyseknek adott interjúban.
A „Nem a baloldal káplánja, hanem Krisztus helytartója!” c. beszélgetés a „Polonia Christiana” c. lengyel folyóirat 91. számában jelent meg: https://poloniachristiana.org/pismo-online/
Joseph Ratzinger halála pillanatában pápa volt?
– Nem. Biztosan nem volt az. A bíborosoktól elköszönve utasította őket, hogy válasszák ki utódját, akinek aláveti magát. Később sokszor elismételte, hogy Ferenc a pápa, és pápának ismeri el.
Megtartotta azonban a Szentatya címet és a fehér reverendát, amik miatt az egész világ szemében még mindig pápának tűnt. Még így is hívták: emeritus pápa.
– Ezek csak külső szimbólumok. Pápának lenni nem külső jelektől függ. Az a bíboros, aki fehéret visel és halászgyűrűt rendel, nem lesz automatikusan az egyház feje. Nem a külső tulajdonságok teszik a pápát.
De egy ilyen helyzet minden bizonnyal zavart okoz.
– Természetesen. Teljesen helytelen pápai szimbólumokat használni, miután valaki megszűnt pápa lenni. Ratzingernek nem kellett volna ezt tennie, pont a félreértés elkerülése végett.
Ez nem volt bölcs dolog tőle. Lemondása után két bíboros (személyesen ismerem őket) levelet írt neki, amelyben arra kérték, ne használjon pápai ruhákat és jelképeket. Ezt a kérést azonban teljesen figyelmen kívül hagyta. Továbbra is rejtély, hogy miért.
Úgy gondolom, hogy a jövőben – a hasonló helyzet elkerülése érdekében – az egyházjognak pontosan meg kell határoznia a volt pápa lemondása utáni magatartási normáit (ha ne adj’ Isten, ilyesmi valaha is megtörténne). Milyen címeket, milyen öltözetet kell viselnie stb. Jelenleg nincsenek ilyen rendelkezések a kánonjogban, és ebből fakadnak a problémák. Ezért a jövőben mindezt nagyon pontosan meg kell határozni.
Lemondhat egy pápa a trónról?
– Nem szabadna neki. Megengedik neki – ezt semmiféle isteni vagy emberi törvény nem tiltja (az Egyház korábbi történetében is voltak ilyen helyzetek), de az Egyházban elfoglalt legfelsőbb – különösen lelki – tekintélye miatt. Az egyházban, mint annak látható feje egyedülálló helyzetben van, a pápának a körülményektől függetlenül meg kell maradnia a pozíciójában.
A lemondást csak valamilyen extrém helyzet indokolhatja. Nincsenek személyes megfontolások, csak súlyos külső körülmények. És kizárólag az Egyház javára van létjogosultsága.
Képzeljük el például, hogy a pápa demenciában vagy más mentális betegségben kezd szenvedni. Ebben az esetben nem vezetheti tovább az egyházat. Pusztán testi gyengeség azonban nem lehet oka a pápa lemondásának. Amíg épelméjű, még ha tolószékben is van, vezetheti az egyházat.
Két pápa egy Egyházban kicsit sok, nem?
– Az egyház monarchikus – egy fejjel, nem kettővel. Hiába biztosította Joseph Ratzinger, hogy már nem ő a pápa, hanem Ferenc az, a helyzet nem volt egyértelmű. A hívek összezavarodtak. Ezt a kérdést – ismétlem – a kánonjog területén tisztázni kell. Nehogy hirtelen kiderüljön, hogy nyugdíjas pápák egész csoportja van az egyházban.
Térjünk át Ferencre. Ő a pápa?
– Természetesen! Az Egyház látható, ezért nem létezhet látható fej nélkül. Ez ellentétes lenne a katolikus hittel, mert maga Krisztus alapított ilyen egyházat. A látható fej nélküli egyház víziója a szedevakantizmus eretneksége. Hívei úgy vélik, hogy az Egyház fennmaradhat (és nagyon sokáig) látható fej nélkül, de ez – hangsúlyozzuk egyértelműen – téves tan.
Vannak azonban olyan hangok, és nem a szedevakantistáknál, hanem a hűséges, hagyományhű katolikusok körében, hogy Ferenc megválasztása törvénytelen volt, szabálytalanságok történtek a konklávé alatt, hogy továbbra is Benedek volt az igazi pápa.
– Az ilyen víziók alaptalanok. XVI. Benedek lemondása tény volt, csakúgy, mint utódjának, Ferencnek a megválasztása. Ha érvénytelenül választották volna meg, az azt jelentené, hogy az egyház tíz éve pápa nélkül maradt. És ez ellenkezik a katolikus tanítással.
Valóban, az Egyház története ismer olyan helyzeteket, amikor a Szentszék csaknem három évig üres volt, de ezek kivételes körülmények voltak.
Azonban még ha a pápát a kánonjog vagy más normák be nem tartása miatt érvénytelenül választanák is meg, akkor is legitim pápa lenne.
Hogyhogy? Miért?
– Mert a pápaválasztás normái nem Isteni, hanem emberi törvények. És az emberi törvények nem abszolútak. Az egyház története ismer érvénytelen választásokat – nem ez lenne az első ilyen eset.
De mindenekelőtt ki mondhatja, hogy Ferenc megválasztása érvénytelen volt? Ki tudhatja ezt? Hiszen a bíborosokon kívül senki nem vett részt a konklávén. Őket viszont szigorúan – kiközösítés büntetése mellett – titoktartás köti. Még ha valamelyikük névtelen információt adott is ki, az nem használható fel bizonyítékként. Az anonim nem bizonyíték. Tehát ez csak egy hipotézis, mert nincs 100%-os bizonyosságunk, vagy akár meggyőző bizonyítékunk sem.
Sőt, ha Ferencet szabálytalanul választották is meg, akkor is minden bíboros elismerte. Ez pedig nem más, mint a választás de facto érvényesítése. És végül egy kétezer éves hagyomány kérdése – amikor az összes püspök elkezdi megemlíteni a pápa nevét a szentmise alatt, az azt jelenti, hogy az egész egyház elismeri őt az egyház törvényes fejének. Ez elég.
Vajon Ferenc az a pápa, akire szüksége van a mai Egyháznak?
– Nem, nem az. Ferenc nem teljesíti megfelelően pápai kötelességeit. Éppen ellenkezőleg, a pápaságot arra használja fel, hogy szavaival, tetteivel és még egyes egyházi dokumentumok lapjain is zavart keltsen a hitben.
Ferenc igyekszik az ENSZ-ügynökség káplánja lenni, és a Szentszék struktúráit használja erre a célra. Mintha szellemi jóváhagyást akarna biztosítani a modern világ baloldali politikai és ideológiai elitje számára. Sőt, egyre inkább a lelkészükké és terveik végrehajtójává is válik.
Az Egyház fennállásának kétezer éve során először fordul elő, hogy egy pápa a szent küldetését egy, az evangéliummal ellentétes, teljesen világi ideológia előmozdítására használja fel. Ez egyedülálló dolog a történelemben – amit Isten megenged, s amit alázattal és hittel kell elviselnünk, buzgón imádkozva a Szentatyáért – hogy ihletet kapjon, hogy tudatosítsa magában a hibát, amit elkövet és feladja a globális baloldal kápláni funkcióját.
Úgy tűnik, a mai egyháznak égetően szüksége lenne egy teljesen másfajta pápára. Milyenre?
– Aki Szent Péter igazi utóda lesz: a katolikus hit bátor és megalkuvást nem ismerő követője és védelmezője. Olyanra, aki megerősíti Isten népét a hitben, és különösen a püspökségben lévő testvéreit – ahogyan ezt Krisztus Urunk parancsolta Szent Péternek. Sőt, az egyházat igazlelkű püspökökkel és bíborosokkal kell ellátnia. Ezek a pápa kulcsfontosságú feladatai – különösen a mi korunkban.
A keresztény tanításban, erkölcsben és liturgiában lévő nagy zűrzavar idejében élünk. Az Egyház teljesen megadta magát a világi társadalmi mozgalmaknak és az istentelen ideológiáknak – teljesen meg van félemlítve a világ nem keresztény hatalmaitól, valamint a nem keresztény közvéleménytől és médiától.
A mai püspökök jobban félnek a média véleményétől, mint Isten ítéletétől.
Korunk egyháza egyre inkább egy istentelen, antropocentrikus világ túszává válik a szabadkőművesség és a szocializmus elsöprő befolyása alatt, egy olyan világé, amely elmerül a naturalizmusban, és teljesen elutasít minden természetfelettit.
A mai Egyház pedig – a Vatikán, a pápák, a püspökök, a papok és a hívek – egyáltalán nem ellenzi ezt, hanem éppen ellenkezőleg: viselkedésével gigantikus kisebbrendűségi komplexust tár fel az ateista világgal szemben.
Lehet ezen változtatni? Megfordítható ez a tendencia?
– Természetesen! Az Egyházat ma sújtó betegség egyetlen gyógymódja a katolikus hit teljességéhez és tisztaságához való visszatérés. Kompromisszumok nélkül, a világtól való legkisebb félelem nélkül, az elmúlt évszázadok apostolainak és pápáinak példáját követve. Szeretettel és a legkisebb mellébeszélés nélkül. Igen, igen, nem, nem – mert ami ezen felül van, az a Gonosztól való (Mt 5,37). Az első dolog a doktrína.
A második dolog, ami szükséges, az, hogy megkezdjük a teljesen biztos püspöki és bíborosi jelöltek megszerzésének folyamatát. Ez minden további megoldás kulcsa, mert a hit (és persze az erkölcs) és a hagyomány tisztaságában nem gyökerező püspök vagy bíboros előbb-utóbb elárulja Krisztust – ahogy most látjuk. Vagy hagyja magát elhallgattatni vagy megfélemlíteni, vagy nyíltan árulóvá válik.
A mérsékelt jelöltek haszontalanok – végül elárulják Krisztust, mert nincs bátorságuk. Az Egyháznak valóban megalkuvást nem ismerő, 100%-ban biztos, szent katolikusokra van szüksége a püspöki és bíborosi pozíciókon.
Jobb egy egyházmegyét hosszú évekre püspök nélkül hagyni, mint egy mérsékeltnek adni. A hívek nem veszítenek – vannak papjaik, katekizmusuk, szentmiséjük.
A kulcskérdés tehát a megfelelő jelöltek kiválasztása. Vannak ilyen emberek. Sok jó pap van az Egyházban. Csak ők gyakran rejtve maradnak. Meg kell találni őket.
Nem kevésbé fontos a Bíborosi Kollégium teljes megújítása. Istennek megkérdőjelezhetetlen embereivel kell betölteni – katolikusokkal, apostoliakkal, egyszóval: szentekkel. Hiszen ők fogják megválasztani a következő pápákat…
Ezek nyilvánvaló és logikus dolgok. Miért nem jutnak senkinek az eszébe?
– De eszébe jutnak! Az Egyház ellenségei teljesen tisztában vannak ezekkel a dolgokkal, és stratégiai szempontból szemlélik őket. Éppen ezért évtizedek óta beszivárognak az egyházi intézményekbe, különösen a Vatikánba, hatékonyan beavatkozva a püspökök és bíborosok kinevezésének folyamatába.
De térjünk vissza az Egyház megújításának folyamatához. Nem szabad megfeledkezni a helyes, katolikus papképzésről. Az Egyháznak szüksége van a szent papok új generációjára. Ezért a szemináriumokat alaposan ki kell takarítani. A szemináriumokban nincs homoszexualitás! Egyáltalán ne vegyenek fel homoszexuális hajlamú jelölteket. Szigorú kiválasztási kritériumokat kell bevezetni. Vissza kell helyezni a lelki élet jelentőségét az aszkézisben.
Jobb, ha kevesebb papunk van, de ők igazak és valóban jámborok. Egy jó pap több jót tesz, mint tíz, aki kettős életet él, vagy egyszerűen csak az egyház tisztviselője.
Éppen ezért az Egyház sajátos lelkipásztori feladat előtt áll: sok jó katolikus családot kell kinevelni. Körül kell őket venni gondoskodással és támogatással, mert belőlük jönnek a papjelöltek.
Végül sürgősen helyre kell állítani a liturgia szentségét. A hit integritását és tisztaságát ugyanis lehetetlen elválasztani a liturgiától. Itt különösen fontos megtiltani a kézben való szentáldozást, mint Urunk Jézus Krisztus nyílt megszentségtelenítését.
Az egész folyamatban a Szentatya szerepe központi és pótolhatatlan. Ő az, akinek ezt a folyamatot irányítania kell, Szent X. Piusz szavai szerint: mindent megújítani Krisztusban.
Ezért buzgón és kitartóan könyörögjünk a Szentháromság egy Istenhez, hogy adjon a katolikus egyháznak szent pápát.
Köszönöm a beszélgetést.
Ford.: SHD