Van az Úr Jézus szenvedésének két preludiuma, melyek nélkül a fölfeszített Krisztus szánalmas alakja színtelen; van az Úr megtörésének két rémületes, véres lépcsője; ezen kell hozzá ereszkednünk.
a) Az első az ő vérkeresztsége; lelkek véres jegyesévé keresztelték megostoroztatásában. Ez a szolgák büntetése. A rabszolgát verni szokás, mert „állat-forma”. „Pilátus fogván Jézust, megostoroztatá”. A régi törvény 40 botnál többet tilt: „A vétek mértéke szerint legyen az ütések száma is, de úgy, hogy a 40 számot meg ne haladják, nehogy atyádfia rútul megszaggatva menjen el szemeid elől” (Deut. 25.2). Az Úr Jézus tényleg rútul megszaggattatott; csak így volt szabad a kereszten függni. Ó szent kereszt bárdolatlan fája, míg ez a rabszolga rádszegeztetett, mily kegyetlenül kellett felöltözködnie, sebbe, vérbe! Tetőtől talpig nincs benne épség e reszkető, lázas, vonagló testben! Rettenetes kép; aki ránéz, földre borul „et infremet spiritu”, a borzalom s a fájdalom viharja vonul át lelkén!
b) Testén tombolt a bűn, átjárja a kín, hogy az a természet, melyet mi is viselünk, a fájdalom tüzétől tisztuljon, s megszaggattatásának érdemei által tiszta nemzedék álljon elő. Jézusnak nehéz a szíve az érzékies világra! Ez az oszlophoz kötött s „rútul megszaggatott” rabszolga testvéreit akarja kiszabadítani az érzékiség lealacsonyító szolgaságából; kínjainak hideg borzalmával meg akarja őket óvni a pusztai szél forró lehelletétől, mely a velőbe beleég, „a spiritu fornicationis”, a paráznaság szellemétől. Minden izma reszket, minden tagja vérzik, hogy kivegye belőlünk a tisztátlanság ingereit, s a rémület borzalmával lehűtse a tiltott vágyak tüzét. Nézem, nézem, lelkem kővé mered, mikor sejteni kezdem, hogy íme mennyire gyűlöli az Úr a testiség bűnét.
c) Felszökik és szétfeccsen vére; íme az Isten gyönyörűségének új kertje a földön; Jézus szent vére permetezi. Valamint a régi „paradisust” nem eső, nem harmat öntözte, hanem a földből feltörő, párás, meleg lehellet: úgy az erény, a tisztaság és szűzesség kertjét ez a szökőkút, Jézus vérének meleg, párás lehellete termékenyíti. Ó gyerünk közelebb, hadd hulljon a lelkünkre! Közvetlen mellette áll a Szent Szűz, ott állnak a tiszta lelkek, a küszködő lelkek, s akire ráhull egy csepp édes, drága vér, kivirágzik. Ó lépjünk hozzá, most megnyitja szívét, minden pórusát, számlálhatatlan sok sebből árasztja ránk kegyelmét! Mint a mirrha-fa, melynek kérgét száz helyen megvágják s csepeg belőle a rothadást meggátló mirrha; olyan a mi édes Urunk. Kábító illat száll szerte-széjjel e vérpiros, kivirágzott geránium-bokorból; aki magába szívja, élni fog. Ó vonzz magadhoz! Krisztus vére, ittasíts meg engem!