„Ártatlan” alatt itt nem azt értjük, kinek semmi bűne nincs, hanem oly egyént, aki megöletésére nem szolgált rá, mint a halálraítélt vagy pedig a jogtalan támadó. Ha a szándék egyenesen az ártatlan életének kioltására irányul, a bűnt gyilkosságnak nevezzük, míg ellenben egyszerűen emberölésnek hívjuk annak tettét, aki saját hibájából vagy azon kívül felebarátja halálát okozza ugyan, anélkül, hogy annak életét kioltani szándéka volna.
A gyilkosság égbekiáltó bűn
Égbekiáltó bűn, mint maga az Úr tanúsítja (Ter 4,10), az ártatlan életnek kioltása, ami soha, semmi körülmények között sem menthető vagy igazolható. Egyike ez a legnagyobb igazságtalanságoknak, melyeket Isten s ember ellen el lehet követni.
Istennek ugyanis feltétlen joga van ahhoz az élethez s annak minden gyümölcséhez, melyet a gyilkos kiolt. Ez isteni jog bitorlása. „Lássátok”, úgymond az Úr, „hogy egyedül én vagyok s nincs kívülem más Isten, én ölök és elevenítek”. (MTörv 32,39)
A gyilkos szörnyű szívtelenséggel s kegyetlenséggel ragadja el embertársától minden földi s tán örök boldogsága feltételét, a hosszabb életet, önkényesen vágja ki más élete fáját, s nem ritkán egyenesen örök tűzre dobja azt. Ki méri meg az okozott kárnak súlyát?! Megfosztja felebarátját az élettől, a mégis csak oly édes élettől, melyhez ösztönszerűleg, hévvel, makacsul, szinte kétségbeesetten ragaszkodik. Mikor Du Baryt a forradalmárok a nyaktiló alá hurcolták, egész úton rimánkodva könyörgött a népnek, hogy kegyelmezzenek meg neki. És mikor a hóhér már-már hozzálátott a gyászos munkához, összetett kezekkel esdekelt: „Kedves hóhér uram, csak egy pillanatot még, csak egy pillanatot!”
A gyilkos nem ismer irgalmat, kegyelmet.
A jognak s szeretetnek hajmeresztő sérelme.