„Lehetséges volna e, ó Mária – kiált fel e helyütt Damiáni Szent Péter – hogy te most, miután az egek királynéja lettél, nyomorunkról megfeledkeztél volna? Nem, nem, ilyen gondolat ne férkőzzék szívünkbe; hiszen nem is volna illő dolog, hogy oly nagy irgalmasság, mely Mária szívében lakozik, megfeledkezzék nyomorúságunkról.” (Serm. i. de Nat. Virg.) Máriára nem alkalmazhatjuk ama közmondást, hogy a rang megváltoztatja az erkölcsöket; ezt mondhatjuk ugyan a világ fiairól, mert ha magas méltóságra kerülnek, kevélyek lesznek és megfeledkeznek régi barátaikról, kik náluknál alacsonyabb sorsban maradtak. De nem úgy Mária; ő csak azért örvend magas méltóságának, mert így hathatósabban segíthet a nyomorultakon. Szent Bonaventura ezt fontolóra vévén, Máriára vonatkoztatta ama szavakat, melyek Ruthhoz intéztettek: „Áldott vagy leányom az Úrtól, mert előbbi irgalmasságodat az utóbbival felülhaladtad;” (Ruth 3,10) mert – úgymond e szent egyháztanító – ha Mária irgalmassága nagy volt a nyomorultak irányában, míg a földön tartózkodott: sokkal nagyobb most, mikor fenn az égben uralkodik. A szent okát is adja ennek a következőkben: „Ama számtalan kegyelem, melyet Mária most részünkre elnyer, bizonysága annak, hogy irgalmassága jelenleg nagyobb, mint volt valamikor; most ti. jobban ismeri nyomorúságunkat, mint annak előtte. c (Spec. B. V. c. 8.) Igenis, – fűzi hozzá – miként a nap fénye erősebb a holdénál, úgy Mária irgalmassága is most, mikor az égben van, nagyobb, mint amilyen szeretettel viseltetett irányunkban addig, míg itt e földön élt. Van‑e valaki e világon – így fejezi be – ki nélkülözné a napnak fényét, kire rá ne sugározna Mária irgalmassága?”