Szinte megdöbbenve kérdezzük, miképp lehetséges ez? Hogyan egyeztethető meg az önfenntartás hatalmas ösztönével s az önszeretettel, melyet a Teremtő lényünk legmélyibe írt? A rejtély megfejtése a szabadakarat.
A csupán ösztöneire utalt állat soha, semmi körülmények között sem követ el öngyilkosságot, mindég betartja a természet törvényeit. Az öngyilkossághoz értelem és szabadakarat kell. Az ember szabadakaratával félrelökhet minden törvényt s eltaszíthatja lábai alól azt a támasztékot, amelyen földi s égi üdve nyugszik: az életét.
Természetesen itt csakis azokról szólunk, akik józan, beszámítható állapotban emelik fel önmaguk ellen a gyilkos kezet s nem beszélünk olyanokról, akik idült vagy pillanatnyi elmezavarban végzik ki magukat. Ezek voltaképpen nem is öngyilkosok. Nem bűnnel, hanem szerencsétlenséggel állunk szemben, amely a tapasztalás szerint a legjámborabb emberrel is megeshetik.
Ámde nagy tévedés volna azt hinni, mit némelyek szeretnének a világgal elhitetni, hogy minden öngyilkosságot beszámíthatatlan állapotban követnek el. Igen sok ugyanis – amint a körülmények, végrendelkezés stb. világosan elárulják – megfontolt szándékkal megy a halálba, amelyben szégyentől, nyomortól, gyógyíthatatlan betegségtől, csalódás okozta lelki kínoktól stb. remél szabadulást.