Gyönyörűségesek ama szavak, melyeket Párizsi Vilmos ad a Máriához menekülő bűnös ajkára: „Ó Istenemnek Anyja, bűneim okozta nyomorúságos állapotomban teljes bizalommal hozzád menekülök; s ha el akarnál magadtól taszítani, azt fogom mondani néked, hogy bizonyos tekintetben kötelességed rajtam segíteni, mivel az egész Egyház az irgalmasság anyjának hív és mint ilyent magasztal, ó Mária, minthogy oly nagyon szereted Istent, ezért mindig meghallgattatásra találsz nála; irgalmad még senkit se hagyott eddig segítség nélkül; édes jóakaratod mindezideig még egyetlen bűnöst sem taszított el, ki hozzád menekült, bármily nagy mértékben bántotta volna is meg Istent. Nem volna tán igaza az Egyháznak, csak üres szavak lennének‑e, midőn téged szószólójának és nyomorultak menedékének nevez? Ah nem, szeretett Anyám, bűneim nem akadályozhatnak nagy hivatalod betöltésében, melyet irántunk való szereteted rakott vállaidra; ama hivatalodban, ti. mely téged szószólóvá, s egyúttal Isten és az emberek közt békeközvetítővé tesz, s melynél fogva isteni Fiad után egyedüli reménye és biztos menedéke vagy a nyomorultaknak. Lásd, minden kegyelmet, egész hatalmadat, amelyeknek örvendesz, – sőt engedd meg, hogy többet mondjak – még istenanyai méltóságodat is a bűnösöknek köszönheted, mert ő érettük választott ki az örök Ige anyjává. Távol legyen tőlünk, hogy elhihessük, hogy az Isten Anyja, ki az irgalmasság forrását szülte e világra, egyetlen hozzá menekülő bűnöstől is meg fogja valaha vonni könyörületességét! Mivel tehát tiszted, ó Mária, hogy az Isten és az emberek közt a békét közvetítsd, ennélfogva irgalmasságod, mely nagyobb vétkeimnél, indítson téged arra, hogy megsegíts engem.” (De R. div. c. 18.)
„Vigasztalódjatok hát ti kicsinyhitűek, – mondja Villanovai Szent Tamás – merítsetek bátorságot, ti szegény bűnösök, mert ez a nagy Szűz Bírátoknak és Isteneteknek anyja, szószólója az emberi nemnek, ki mindent elnyerhet Istennél, ki egész bölcsességével igyekszik az Úr haragját lecsendesíteni, ki mindenkit gyermekeként karol fel és senkinek megvédését, bárki legyen is az illető, nem tartja méltóságán alulinak.” (In rog. pro exp. adv. Turc. susc.)