Mivel a boldogságos Szűz oly igen szerette az imádságot, ennél fogva a magány iránt is a legbensőbb szeretettel viseltetett, úgy hogy még a szüleivel való gyakori együttlétet is kerülte, miként ezt ő maga kinyilvánította Szent Brigittának. Szent Jeromos Izaiás (7,14) eme szavairól: „Íme egy szűz méhében fogan és fiat szül és neve Emmánuelnek fog hívatni,” megjegyzi, hogy ama szó, mely a zsidó szövegben a szüzet jelzi, tulajdonképp magányos szüzet jelent, úgy hogy szerinte már Izaiás hirdette volna Máriának a magány iránt való szeretetét.
Richárd szerint (Lib. 1. c. 6.) Máriát az angyal a magány iránt való szeretetének érdemeiért üdvözölte ilyképpen: „Az Úr teveled!” Ferreri Szent Vince (Serm. in Vig. Nat.) azt állítja, hogy az Isten Anyja sohse hagyta el a házat, kivévén, ha a templomba ment, s akkor is igen szerényen és lesütött szemekkel sietett végig az utcákon. Azt mondja a Szentírás, hogy Mária Erzsébet meglátogatásakor sietve ment, miből Szent Ambrus szerint megtanulhatják a fiatal leányok, hogy kerülniük kell lehetőleg a nyilvános megjelenést. Szent Bernát is arra tanít bennünket, hogy a boldogságos Szűz az imádság és magány iránt való szereteténél fogva mindig lehető gonddal kerülte az emberekkel való társalgást, úgy hogy ez okból a Szentlélek gerlicének hívta: „Szépek orcáid, mint a gerlicéi;” (Én 1,9) mert – úgymond Vergello – a gerlice is magányosan él és jelképezi a léleknek Istennel való legbensőbb egyesülését. (Ap. S. Bon. dist. 7.) Mária oly magányosan élt e földön, akár egy pusztaságban, mert róla mondta a Szentlélek az Énekek énekében (3,6): „Kicsoda ez, ki feljő a pusztából, mint fűszerek füst oszlopa?” mihez Rupert hozzáteszi: „Felemelkedel tehát, mivel szereted a magányt.”