Ó boldogságos Szűz! ki legnagyobb és legmagasztosabb vagy valamennyi teremtmény közt, üdvözöllek téged, én szerencsétlen, ki fellázadtam Isten ellen, ki büntetésre, nem pedig kegyelemre tettem magam érdemessé, kivel szemben Istennek nem az ő irgalmassága, hanem igazságossága szerint kellett volna eljárnia. Így beszélek, ó Úrnőm, de nem azért, mintha bizalmatlansággal viseltetném irgalmasságod iránt, hanem azért, mert tudom, hogy te annál könyörületesebb vagy, minél magasabb polcra emelt téged Isten, s csupán azért örülsz gazdagságodnak, hogy nekünk nyomorultaknak is juttass abból egy részt. Igen, – tudom, hogy minél szegényebbek azok, kik hozzád menekülnek, te annál szorgosabban igyekszel őket gyámolítani és megmenteni.
Ó Anyám, te sírtál egykor Fiad felett, ki értem meghalt a kereszten; ajánld fel most e könnyeket Istennek, és eszközölj ki számomra őszinte bánatot bűneim felett! A bűnösök voltak azok, kik téged akkor oly mélyen megszomorítottak; én is csak szenvedést és bánatot okoztam akkor neked bűneimmel; eszközöld ki tehát, ó boldogságos Szűz Mária, részemre azt a kegyelmet, hogy legalább mától fogva ne bántsalak meg téged és szeretett Fiadat újabb hálátlanságommal! Mit használnának számomra könnyeid, ha ismét hálátlan lennék? Mit használna nekem a te irgalmasságod, ha újból hűtlen lennék irántad és örökre elvesznék? Nem, – ó királynőm, ne engedj rám ily szerencsétlenséget! Ami nekem hiányzik, azt te képes vagy pótolni, mert te mindent megnyersz Istentől, amit csak kérsz. Te mindenkit meghallgatsz, aki hozzád fordul; ennélfogva tehát én is kérek tőled egy kegyelmet, melyet bizalommal remélek: tedd meg ugyanis, hogy Istenhez hű maradjak és Őt soha többé meg ne bántsam; tedd meg, hogy életem hátralevő ideje alatt úgy szeressem őt, amennyire annak előtte megbántottam!