Mária folytonosan reánk tekint – 7

Hogyan volna lehetséges, hogy elvesszen az, aki e jó anya kegyeibe ajánlja magát! Hiszen isteni Fia iránta való szeretetből megígérte neki, – miként ez Szent Brigittának kijelentetett (Revel. lib. 5. c. 53.) – hogy tetszése szerint bármikor irgalmasságot gyakorolhat azok irányában, kik magukat neki ajánlják. Midőn Ádám apát (Ap. P. Pepe) egyszer elmélkedése tárgyává tette Máriának Istennél való nagy hatalmát és irántunk való határtalan szeretetét, bizalommal eltelve így kiáltott fel: Ó irgalmasság anyja! a te irgalmad oly nagy, mint hatalmad; amily nagy a hatalmad, hogy számunkra Istennél kegyelmeket eszközölj ki, épp oly részvétteljes is vagy, és mindig kész, hogy nekünk megbocsáss. Nem lenne‑e hallatlan dolog ha irgalmasságodat egy nyomorulttól megvonnád, mikor az irgalmasság anyja vagy; avagy tán nem lennél képes rajta segíteni? hiszen egyúttal a hatalom anyja is vagy! Amily könnyen felbírod ismerni nyomorúságunkat, épp oly könnyen meg is nyerhetsz számunkra mindent, amit csak kívánsz.” „Teljél csak be, – kiált fel Rupert apát – teljél be ó nagy királyné, isteni Fiad dicsőségének látásával és juttass a te szegény szolgáidnak és gyermekeidnek, nem érdemeiknél fogva, de szánalomból néhány falatkát!” (In Cant. I. 15.) Ha bűneink bizalmatlansággal töltenének tán el, boldog párizsi Vilmos szavaival kell a boldogságos Szűzhöz fordulnunk: „Ó Úrnőm, ne vesd szememre vétkeimet, mert akkor én is előhozom irgalmasságodat, mely amazokat játszva fölülmúlja! Ne mondhassa soha senki, hogy bűneim sokasága megmérkőzött irgalmasságoddal, mert ez sokkal hatalmasabb arra, hogy számomra bocsánatot eszközöljön ki, mintsem vétkeim, hogy örök romlásba sodorjanak” (De Reth, div. c. 18.)