P. Razzi, kamalduli szerzetes elbeszéli (Mirac. 47.), hogy egy ifjút anyja, miután édesatyja korán elhunyt, egy fejedelem udvarába küldte. Mivel az anya a boldogságos Szűznek kiváló tisztelője volt, mielőtt fia eltávozott volna, megígértette vele, hogy mindennap egy Üdvözlégyet fog imádkozni, végén e záradékkal: „Állj mellettem, óh áldott Szűz, halálom óráján.” Megérkezvén az ifjú a fejedelemhez, rövid idő alatt annyira átengedte magát szenvedélyeinek, hogy elbocsátották az udvartól. Nem tudván miből éljen, kétségbeesésében elhatározta, hogy útonálló lesz. De még ebben az állapotában sem hagyott fel vele, hogy magát anyja oktatásai szerint naponkint a boldogságos Szűznek ajánlja. Miután istentelen mesterségét egy ideig folytatta, elfogták és halálra ítélték. Midőn a börtönben volt, s már elérkezett a kivégzés előestéje, s rendesnél komolyabban kezdett gondolkodni a szégyenen, melyet magára vont, anyja fájdalmain és a halál felett, mely reá várakozott; keserves sírásba tört ki s nem volt képes megvigasztalódni. Midőn észrevette az ördög, mennyire erőt vett rajta a szomorúság, megjelent előtte szép ifjú alakjában, s megígérte neki, hogy kiszabadítja a fogságból és a kivégzés elől, ha eleget tesz kívánságainak! Az elítélt mindenre késznek nyilatkozott. Ekkor bevallotta az ifjú, hogy ő az ördög, s szánalomból segíteni akar rajta; legelsősorban azonban meg kell tagadnia Jézus Krisztust és a szentségeket, mit az ifjú meg is tett. Erre azt mondta neki az ördög, hogy tagadja meg Máriát is és mondjon le segítségéről. „Ezt nem fogom sohse megtenni,” – felelt az ifjú; majd belekezdett az imádságba, mit anyja ajánlott neki, a végén pedig felkiáltott: „Óh áldott Szűz, segíts meg halálom óráján!” E szavaknál eltűnt az ördög. Az ifjú erre igen elszomorodott elkövetett nagy bűne miatt, hogy ti. Jézust megtagadta; Máriához fordult, ki nagy bánatot eszközölt ki számára bűnei felett és a kegyelmet, hogy sírva és bűnbánattal eltelve meggyónhatott. Midőn a kivégzés helyére vezették, egy Mária szobor előtt haladt el, melyet szokásos imádságával üdvözölt: „Óh áldott Szűz, segíts meg halálom óráján!” Ekkor valamennyi néző látta, mint hajtotta meg üdvözlése viszonzásaképp fejét a szobor. Az ifjú egészen megilletődve engedelmet kért, hogy megcsókolhassa a szobrot; a poroszlók eleinte nem akarták ezt megengedni; mivel azonban a tömeg zúgolódni kezdett, teljesítették kérését. Midőn azonban az ifjú meg akarta csókolni az Isten anyjának lábait, látni lehetett, mint nyújtotta feléje karját a szobor, mint ragadta meg kezét s tartotta oly erősen, hogy nem lehetett őt onnan eltávolítani. Ezek láttára minden oldalról felzúgott a kiáltás: „Kegyelem, kegyelem!” mire a gonosztevőt szabadon bocsátották. Az ifjú erre visszatért hazájába, igen épületes életet élt s mindig benső szeretettel viseltetett Mária iránt, ki őt az ideigvaló és örök haláltól megmentette.