Máriának minden gondolata, míg e földön élt, kizárólag Isten dicsőségére és a nyomorultak felsegítésére irányult; már akkor elnyerte ama nagy kegyelmet, hogy minden kérése meghallgatásra talált. Bizonyítja ezt a kánai menyegző esete, hol kifogyott a bor, a boldogságos Szűz pedig tüstént részvétre gerjedt, látván a násznép szomorúságát és megszégyenülését. Kérte ugyanis Fiát, vigasztalná meg őket egy csodával, tudtára adván Neki egyúttal a bor hiányát: „Nincs boruk!” Erre azonban Jézus imígy felelt: „Mi közöm nekem és neked, asszony! még nem jött el az én órám.” Bár úgy látszott, mintha az Úr megtagadta volna anyjának kérését, midőn körülbelül így szólt: Mi közünk hozzá, hogy van‑e boruk, avagy nincs? hiszen nem illik csodát művelnem, míg annak ideje, azaz csodatettem által megerősítendő tanításomnak ideje el nem érkezik, mégis mindennek ellenére meghagyta Mária a szolgáknak, mintha Fia teljesítette volna kívánságát: „Tegyétek meg, amit mondani fog nektek, s óhajotok biztosan teljesül.” Mire aztán Krisztus, hogy anyjának kedvébe járjon, tényleg nemsokára borrá változtatta a vizet. De kérdezhetné valaki miképp lehetséges, hogy bár a csodatettek ideje, mellyel egyszersmind az evangélium hirdetésének is kezdetét kellett vennie, még el nem érkezett, e csoda Isten örök tervei ellenére mégis előbb történt meg? Erre azt felelhetjük, hogy semmi se történik az isteni végzés ellenére, s Isten, bár a csodatettek tulajdonképpeni ideje még el nem jött, mégis öröktől fogva úgy határozta, hogy az Isten Anyjának egyetlen kérését se fogja visszautasítani. Mivel pedig Mária ismerte Istentől nyert emez előjogát, azért mondta a szolgáknak Fia látszólagos tagadó válasza ellenére is, – mintha kérése már meghallgatást nyert volna – hogy csak cselekedjék meg, amit Az mondani fog nekik. Így értelmezi Szent Chrysostomus is az evangélium e helyét, midőn azt mondja, hogy bár Jézus azt a feleletet adta is, mégis anyját megtisztelendő, nem habozott, hogy kérésének eleget tegyen. Szent Tamás szerint is Jézus Krisztus eme szavai által: „Még nem jött el az én órám,” tudtunkra akarta adni, hogy elhalasztotta volna e csodatettét, ha más valaki kérte volna fel erre, anyjának óhajára azonban haladéktalanul véghezvitte. (Apud defens. cultus Mariani auctore R. D. Henr. de Cerf. pag, 129.) Szent Cyrill és Szent Hieronymus ugyanezt tanítják, a Gentből való Jansen pedig azt állítja, hogy az Úr megelőzte a csodatettek idejét, hogy anyját megtisztelje.