Igen híressé lett Teofil története, melyet mint szemtanú, Eustachianus, konstantinápolyi pátriárka jegyzett fel először és később Damiáni Szent Péter, Szent Bernát, Bonaventura, Antonin s mások is megerősítettek, mint ezt P. Crasset „Mária tisztelete” című művében olvashatjuk.
Teofil Adanasnak, Szicília egyik városának templomában archidiakonus volt s oly általános tiszteletnek örvendett, hogy a nép püspökének óhajtotta, mit ő azonban alázatosságból visszautasított. Később Teofilt megrágalmazták, minek következtében állását vesztette. Ez annyira bántotta, hogy szenvedélyétől elragadtatva egy zsidó varázslóhoz ment, ki aztán összehozta az ördöggel abból a célból, hogy őt szerencsétlenségéből kisegítse. Az ördög kikötötte, hogy Teofilnak a segítség fejében meg kell tagadnia Jézus Krisztust és a boldogságos Szűz Máriát, s e megtagadást tartalmazó nyilatkozatot saját kezűleg alá kell írnia. Teofil teljesítette e szégyenletes feltételeket. Következő napon belátván a püspök, hogy igazságtalanul járt el az archidiákonussal szemben, bocsánatot kért ettől és visszahelyezte őt ismét előbbi állásába. Közben azonban szegény Teofil szívét elkövetett szörnyű bűne miatt érzett lelkiismeret-mardosása kegyetlenül gyötörni kezdte olyannyira, hogy folyton sírt. Végre egy templomba ment, Máriának egyik képe előtt térdre rogyott és felkiáltott: „Ó Istenemnek anyja, nem akarok kétségbeesni, hiszen te még megmaradtál nekem, s te oly könyörületes vagy és bírsz rajtam segíteni!” Negyven napon át kiáltott és fohászkodott így Máriához, míg végre egy éjjel az irgalmasság anyja megjelent neki és így szólt hozzá: „Teofil, mit cselekedtél? te ünnepélyesen felmondtad a barátságot nekem és Fiamnak, s ugyan kicsoda indíthatott téged erre?” Ekkor Teofil így felelt: „Ó szívemnek Úrnője! bocsáss meg nekem és eszközöld ki számomra Fiadnál bűneim bocsánatát.” Midőn Mária Teofil nagy bizalmát látta, egészen barátságos lett, és megígérte neki, hogy könyörögni fog érte Istennél. Erre aztán Teofil is mindjobban felbátorodott, nem hagyta el többé Mária képét s megkétszerezte könnyeit, bűnbánati cselekedeteit és imáit. Mária nemsokára ismét megjelent neki s most már így szólt hozzá barátságos arccal: „Örvendj Teofil, felajánlottam Istennek könnyeidet és imádságodat s ó kegyesen fogadta azokat – megbocsátotta bűneidet, mától fogva azonban hálásnak kell bizonyulnod iránta és hűnek kell maradnod Hozzá.” Teofil következőképp felelt: „Ó Úrnőm, csak egy dolog hiányzik még teljes nyugalmamhoz; lásd, a gonosz ellenség még kezeiben bírja amaz istentelen írást, melyben lemondtam rólad és isteni Fiadról; eszközöld ki, hogy azt újra visszakapjam. „S íme, három nappal később Teofil éjnek idején felébredvén, keblén találta az írást, mit annak idején a sátánnak átadott. Következő napon a püspök épp a templomban lévén, Teofil nagy néptömeg jelenlétében lábai elé vetette magát, s hangos zokogás közt elbeszélte neki a történteket; egyúttal átadta ama szörnyű írást is, melyet a püspök a nép szemeláttára tüstént elégettetett. Mindnyájan sírtak a meghatottságtól s hangosan dicsőítették és magasztalták Istennek e nagy bűnös iránt tanúsított jóságát és Mária irgalmasságát. Teofil ezek után ismét az Isten anyjának ama templomába ment, hol e nagy kegyelem osztályrészéül jutott, s ott három nap múlva, mialatt folyton hálákat adott Jézusnak és Máriának különös pártfogásukért, vidám megelégedettséggel elhunyt.