A lelkipásztor a szentségeket nemcsak kiszolgáltatni köteles, hanem legszentebb joga s kötelessége meg is tagadni, ha akár képtelenek, akár méltatlanok kérik azokat. A szentírásmagyarázók általános véleménye szerint a papsághoz s szentségekről szól az Úr Jézus, mikor azt mondja: „Ne adjátok a szentet ebeknek s ne hányjátok gyöngyeiteket a sertések elé, netalán eltapodják azokat lábaikkal, és megfordulván, szétszaggassanak titeket”. (Mt 7,6) A szentatyák is erélyesen tiltakoznak az ily merénylet ellen. „Szükséges – úgymond Aranyszájú Szent János –, hogy hozzátok intézzem szavaimat, szentségek kiszolgáltatói, hogy nagy gonddal osszátok ezeket az ajándékokat. Mert nem enyhe bosszú, megtorlás vár reátok, ha valakit, ki bűnben van, tudatosan engedtek a szent asztalhoz. Vérét rajtatok fogják keresni. Azért, viseljen bár valaki katonai vagy polgári méltóságot, vagy legyen akár koronával ékeskedő fejedelem, ha egyszer méltatlan, utasítsd vissza. A te hatalmad nagyobb az övénél. Azért tüntetett ki Isten hivatallal titeket, hogy ily ügyekben ítélkezzetek. Ez a ti méltóságtok, ez a ti biztonságtok, ez minden koronátok, nem pedig hogy fényes papi öltözékben körüljárjatok. De te is, világi ember, mikor a papot misézni látod, ne is őt lásd, hanem inkább Krisztust, ki benne kezét láthatatlanul kitárja.”
A papnak tehát – még ha emiatt halálveszély fenyegetné is – sohasem szabad oly egyénnek szolgáltatni szentséget, ki ennek felvételére képtelen. Ilyen pl. mindenki, aki nincs megkeresztelve a többi szentségre nézve.
Méltatlanok s így eltiltandók pedig a szentségektől elsősorban a makacs eretnekek és szakadárok, valamint mindazok, kik az Egyházból ki vannak közösítve.
Méltatlanok továbbá a szentségek felvételére mindazok, kiknek nincsen meg az erre megkívánt lelkiállapotuk. Ide tartoznak elsősorban a nyilvános bűnösök, pl. kik vegyes házasságot nem a katolikus Egyház színe előtt akarnak kötni, frigyüket másvallású lelkész által is meg akarják áldatni, érvénytelen házasságban élnek, gyermeküket más vallásban nevelik stb.
Ha a lelkipásztor az ilyeneket az élők szentségeihez bocsátana, rajtuk mit sem segítene, sőt állapotukat Isten szent színe előtt csak súlyosbítaná; maga pedig legszentebb kötelessége ellen vétene s részt venne a szentségtörés bűnében. A töredelem szentségéhez azonban mindenki, még a legnagyobb s nyilvános bűnös is járulhat, s kell is járulnia, mert hiszen ezt a gyógyforrást elsősorban éppen az ilyenek számára nyitotta meg az Úr. A gyóntatószékben aztán, még ha egyelőre feloldást nem is kaphatnának, de legalább meg fogják tudni a feltételeket, amelyek teljesítése után Istennel s az Egyházzal kibékülhetnek.
A házasság szentsége az egyetlen, amelyhez az Egyház – amennyiben egyéb akadály nem forog fenn – a méltatlanokat is odabocsátja, hogy így még nagyobb bajokat – minők a tiltott viszony, a gyermekek törvénytelensége – elhárítson. Megteheti ezt Egyházunk annál is inkább, mert hiszen a házasság szentségét a felek maguk szolgáltatják ki s így az ő felszentelt szolgájának közreműködése csupán anyagi s távolabbi.