Az isteni életnek, természetnek legjellemzőbb vonása a szentség. A megszentelő malaszt tehát, mint már neve mutatja, minket is megigazultakká, igazakká, szentekké tesz. A megszentelő malaszt s a súlyos bűn csak úgy kizárják egymást, mint a világosság s sötétség, meleg s hideg, élet s halál.
A Makkabeusok könyvének ihletett írója a következő érdekes történetet beszéli el. „Mikor Perzsiába vitettek atyáink,1 a papok, akik akkor az Isten tisztelői voltak, az oltárról elvett tüzet titkon elrejték egy völgyben, hol mély és száraz kút vala és abban őrzék azt úgy, hogy a hely senki előtt sem volt tudva. Mikor pedig sok esztendő elmúltával tetszett az Istennek, hogy elküldessék Nehemiás a perzsa királytól, azon papoknak unokáit, kik elrejtették vala, elküldé, hogy keressék fel a tüzet és amint nekünk beszélették, tüzet nem találtak, hanem zavaros vizet. És parancsolá nekik, hogy merítsenek és hozzák neki, és a föltett áldozatokat Nehemiás pap azon vízzel megöntöztetni parancsolá és a fákat, melyek felül rátétettek vala. És amint az meglőn, elérkezvén az idő, midőn a nap fénylett, mely azelőtt felhőben volt, nagy tűz gyúlada, úgy hogy mindnyájan csodálkozának.” (2Makk 1,19–22)
Fenséges képe ez a megszentelő malaszt első s legtermészetesebb munkájának, midőn szívünk oltárán, melynek lángját a bűnök s szenvedélyek iszapos vize kioltá, a malaszt újra tüzet gyújt s az erényeknek, szentségnek ragyogását támasztja. Azért mondja Szent Pál: „Nem tudjátok‑e, hogy a hamisak nem fogják bírni az Isten országát. Ne csaljátok meg magatokat. Sem a paráznák, sem a bálványimádók, sem a házasságtörők … nem fogják bírni az Isten országát. És ilyenek voltatok némelyek; de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazultatok a mi Urunk Jézus Krisztus nevében a mi Istenünk Lelke által”. (1Kor 6,9–11) Ugyancsak Pál tanítása szerint: „Semmi kárhoztatásuk nincs azoknak, kik a Krisztus Jézusban vannak”. (Róm 8,1)
A kinyilatkoztatás forrásai mit sem tudnak tehát arról a protestáns megigazulásról, amely a bűnösre csupán Jézus Krisztus érdempalástját dobja, anélkül, hogy azt belsőleg újjá, szentté, igazzá tenné. Mert ha a Szentírás olykor képletesen beszél is arról, hogy Isten befödi a bűnt, ez mást nem jelenthet, mint hogy azt teljesen megsemmisíti, mert Szent Ágoston szellemes megjegyzése szerint Isten szeme előtt csak az van fedve, rejtve, ami nincs.
1 Vagyis Babilonba, mely később a perzsa birodalomba olvadt.