Ó legédesebb anyám, ugyan milyen is lesz a halála ily szegény bűnösnek, mint amilyen én vagyok? Ha ama rettenetes pillanatra gondolok, midőn majd meg kell halnom és Isten ítélőszéke elé lépnem, s ha egyúttal fontolóra veszem, hogy mily gyakran egyeztem bele kárhozatomba, remegés fog el, majd megöl a szégyen és nagy félelem tölt el üdvösségem miatt. Ó anyám, Mária, Krisztus vére és a te közbenjárásod vigasztalnak csupán! Te vagy az egek Királynéja, a világ Úrnője, te vagy Istenednek anyja; valóban igen nagy a te méltóságod; de e nagy hatalmad éppenséggel nem távolít el tőlünk, nem – sőt ellenkezőleg, épp azért csak annál mélyebbre ereszkedel le hozzánk s annál nagyobb részvéttel viseltetel nyomorunk iránt. Ha a világ fiai valami magas méltóságra tesznek szert, eltávolodnak régi barátaiktól, kik alacsony sorsban maradtak, s nem akarják már őket továbbra ismerni. A te szeretve szerető nemes szíved azonban nem így cselekszik, mert ahol nagyobb nyomort látsz, ott nagyobb gonddal is igyekszel segítséget nyújtani. Ha hozzád folyamodunk, azonnal megsegítesz, sőt mi több, meg is előzöl jótéteményeiddel, még mielőtt kérnők azokat tőled. Szomorúságunkban vigasztalsz, a kísértések viharait eltávoztatod tőlünk, megalázod ellenségeinket, egyszóval egyetlen egy alkalmat sem mulasztasz el, hogy javunk érdekében ne fáradoznál. Áldjuk Istent, ki benned akkora méltóságot oly nagy gyengédséggel, akkora fenséget oly forró szeretettel egyesített. Mindig hálát fogok adni Istennek, mindig örvendeni fogok azon, hogy boldogságom a tiédtől függ, hogy sorsom a te sorsoddal oly szorosan össze van kapcsolva. Ó szomorúak vigasztalója, vigasztalj egy szomorú bűnöst, ki magát neked ajánlja! Annyi bűnnel terhelt és szorongatott lelkiismeretem tesz engem szomorúvá; bizonytalanságban élek az iránt, vajon bűneimet kellőképpen megsirattam‑e; látom, hogy cselekedeteim telve tökéletlenséggel, hogy a pokol várja halálomat, hogy Istennél bevádolhasson, s azonfelül tudom, hogy az isteni igazságosság elégtételt kíván. Ó Anyám, mi lesz belőlem! Ha nem segítesz, elveszek. Mit mondasz mindezekhez, meg akarsz‑e segíteni, ó irgalmas Szűz? Vigasztalj meg, eszközölj ki valódi fájdalmat bűneim felett, nyerj számomra erőt, hogy megjavulhassak, s életem hátralévő napjait hűségesen Istennek szenteljem. S ha majd a halállal vívódom, ne hagyj el Anyám, reménységem! mert akkor jobban kell pártfogolnod, mint bármikor, s erőt kell adnod nekem, hogy kétségbe ne essem bűneim láttára, melyeket a sátán szemeim elé fog tárni. Ó királynőm, bocsásd meg vakmerőségemet, ha arra kérlek, hogy saját jelenléteddel vigasztalj meg akkor engem! Már oly sokakat részesítettél ebben a kegyelemben, részesíts benne engem is. Ha nagy volna is merészségem, úgy jóságod, mely arra indít, hogy épp a legnyomorultabbakat vigasztald, sokkal nagyobb. Ebbe helyezem bizalmamat. Örök dicsőségedre fog szolgálni, ha egy nyomorultat megmentettél a kárhozattól és bevezeted országodba, hol remélem egykoron minden boldogságom abban fog állni, hogy hálát adok neked, hogy dicsőítelek, szeretlek téged az egész örökkévalóságon keresztül. Ó Mária, várlak ama órában, ne engedd, hogy vigasztalásod nélkül maradjak! Tehát legyen úgy. Amen! Amen!