Ha már a szeretet általános törvényének értelmében mindenki tartozik hibázó felebarátját erejéhez mérten megjavítani, mennyivel súlyosabban nehezedik ez a kötelezettség azok lelkiismeretére, akik botrány vagy csábítás által embertársuk romlását maguk idézték elő.
A jóvátevés lehetőleg olyan legyen, hogy a kárt, melyre a botránkoztató, csábító alkalmat, illetőleg okot szolgáltatott, eloszlassa.
A közönséges botrány által előidézett kár jobbára megszűnik, ha botránkoztató most már jó példát ad, a szentségekhez nyilvánosan járul stb. A csábító ezenkívül igyekezzék áldozatát az erkölcsi fertőből jó tanács, kérés, buzdítás stb. által kiemelni. Arra azonban vigyáznia kell, nehogy személyes térítgetés által a szenvedély alvó szikráját magában vagy bűntársában újból felélessze.
A nyilvános botrányt, melyet valaki hamis, erkölcstelen tanok terjesztése, vadházasság, az Egyház tekintélyével való nyílt szembehelyezkedés, az Egyház jogainak, birtokának megtámadása által vagy másként előidézett, nyilvánosan is kell jóvátenni. Történhetik ez sajtó útján, két tanú vagy a plébános előtt, kik a visszavonást, vezeklést nyilvánosságra hozzák. Ha a megtérés a halálos ágyon történik, a bűnösnek legalább a gyóntató atyát kell megbíznia s felkérnie, hogy nevében az Egyháztól s a megbotránkoztatott nagy közönségtől bocsánatot kérjen.
Midőn Cavour gróf piemonti miniszter, a nagy egyházrabló, halálos ágyra jutott, poirioni Jakab atya szent ferencrendi szerzetes őt ellátta a végső szentségekkel. Általános csodálkozást s megdöbbenést keltett ez az eset, minthogy mindenki méltán elvárta, hogy a gróf megtérésének őszinteségét az általa okozott iszonyú botrány jóvá tevésével s az Egyháztól való ünnepélyes bocsánatkéréssel bizonyítsa. IX. Pius pápa a dologról értesülvén, magához idézi Jakab atyát s a következő szavakat intézi hozzá: „Tudjuk, hogy azoknak, akik Cavour halála körülményeiről nálad tudakozódnak, azt szoktad válaszolni: itt a gyónás szentségének titkáról van szó, erről nem mondhatok semmit. Hogy mi is tőled hasonló választ ne kapjunk, kijelentjük, hogy a gyónás titka annyira sérthetetlen, hogy azt szemben bármely hatalommal – velünk is – tisztelni tartozol. De Cavour halálánál külső, látható tények is fordultak elő: a haldoklónak az Úr testét szolgáltattad s feladtad neki az utolsó kenetet. A szentségek kiszolgáltatásának ezzel a kültényével szükségképpen összefügg egy másik külső tény: a visszavonás, mely nélkül neki az Egyház szentségeit ki nem szolgáltathattad. Mi, mint az Egyház fegyelmének őre, ezeknek a kültényeknek módjáról közvetlenül magadtól kívánunk értesítést”. E felhívásra Jakab atya kijelentette, hogy a visszavonás nem történt meg, Cavour gróf forma szerint nem gyónt, csak általánosan jelenté ki, hogyha valamiben kötelességei ellen vétett, bocsánatot kér. (Civ. Catt. IV. ser. XI. vol. 613.) Cavour gróf tehát átlépte az örökkévalóság küszöbét anélkül, hogy az annyira megsértett Egyházzal kibékült s őszintén megtért volna. Jakab atya pedig apostoli férfiúhoz nem méltó, emberi tekintettől vezérelt, kétszínű eljárásával, engedékenységével az egyházüldöző szerencsétlen miniszter helyzetét Isten rettentő ítélőszéke előtt nem enyhítette, hanem csak súlyosbította.