a) Sohasem szabad a botrány elkerülése végett még a legcsekélyebb, magában véve rossz dolgot sem elkövetni; pl. hazudni, nehogy más Istent káromolja. Viszont nem szabad a botrányra való tekintetből elmulasztani azt, ami lelkünk üdvére szükséges, vagy aminek mellőzése Istenre sérelmes. Így rosszul cselekszik az, ki azért nem akar a katolikus hitre térni, mert ezzel szüleit megharagítja; vagy az, aki illetékes hatóság felszólítására is tartózkodnék hite megvallásától csak azért, hogy a zsarnokot megóvja a gyilkosság, a vértanú-csinálás szörnyű bűnétől.
b) Olyan jócselekedeteket, melyek csupán isteni vagy emberi törvény folytán kötelezők, szabad olykor mellőzni, hogy mást meg ne botránkoztassunk. Így nem lehet helyteleníteni a feleség eljárását, aki nem tartja meg az egyébként kötelező böjtöt, csak azért, mert ezáltal férje részéről állandó civakodásra szolgáltatna alkalmat. A leány sem hibáztatható, sőt a körülmények szerint dicséretesen cselekszik, aki a vasárnapi szentmisét hében-korban elmulasztja, nehogy annak az ifjúnak szeme elé kerüljön, aki iránta vétkes szerelemtől gerjedez.
c) Nem parancsolt jó vagy közömbös tetteket tartozunk – csupa szeretetből – olykor mellőzni, ha azokkal mások lelki kárára szolgálnánk. Nagyobb kellemetlenség azonban felment ebbéli kötelezettségünk alól. Így pl. nem kívánható az asszonytól, hogy az ablakhoz soha ne menjen, vagy bizonyos utcán soha ne sétáljon, mert tudja, hogy valaki bűnös vágyakkal leskelődik utána s keresi látását.
d) Kisebb anyagi javakról szintén – csupa szeretetből – olykor le kell mondanunk, hogy így felebarátunk botránya elkerülhető legyen. Nagyobb áldozatokra azonban evégből nem vagyunk kötelesek. Nem tartozunk tehát a napszámosnak a jogosnál többet fizetni, nehogy káromkodjék. A plébános sem mondhat le általában a stóláról vagy egyéb járandóságáról, nehogy hívei kapzsiságról vádolják s megbotránkozzanak. Ily módon saját maga s utódai helyzetét csakhamar lehetetlenné tenné. Javadalma épségének megőrzésére amúgy is magát esküvel kötelezte. Igyekeznie kell azonban a botrányt azzal elhárítani, hogy az igazán szegényekkel szemben kíméletes, sőt velük nagy jótékonyságot gyakorol.
e) Végül megjegyezzük, hogy a botrány olyan, mint a kő. Minél magasabbról hullik, annál veszedelmesebb. Azért főképpen az előkelőknek, egyházi s világi elüljáróknak, a papságnak stb. kell ügyelnie, hogy viselkedésétől, házától nemcsak a bűnöset, de a gyanúsat is távol tartsa, nehogy a gyengék s kevésbé jóakaratúak megbotránkozzanak. Alkalmaztatják az ilyenek önmagukra Szent Pál igéit: „Jobb húst nem enni, bort nem inni és semmit nem tenni, miben atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy ingadozóvá lesz”. (Róm 14,21) „Ha az eledel (vagy más cselekedetem) megbotránkoztatja atyámfiát, inkább nem eszem húst mindörökké, hogy atyám fiát meg ne botránkoztassam.” (1Kor 8,13)