A felebaráti szeretetnek s irgalomnak egyik legszebb, de sokszor egyúttal legnehezebb műve a testvéri figyelmeztetés, javítás, dorgálás, mellyel embertársunkat a legnagyobb szerencsétlenségtől, a bűntől visszatartani, illetőleg abból – ha már beleesett – megszabadítani igyekszünk. Az Újszövetség isteni Törvényhozója e tekintetben a következő határozott s részletes utasítást adja: „Ha vétkezik ellened atyádfia, menj el és intsd meg őt kettőtök között. Ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát; ha pedig nem hallgat rád, végy magadhoz még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három vallomásán álljon az egész dolog. Hogyha azokra sem hallgat, mondd meg az anyaszentegyháznak; ha pedig az anyaszentegyházra sem hallgat, legyen neked, mint a pogány és vámos”. (Mt 18,15–17)
Jóllehet ez a törvény mindenkire kiterjed, aki annak teljesítésére képes és alkalmas, de különös kötelezettséget ró azokra, kik állásukból kifolyólag hivatottak másokra felügyelni, másokat javítani. Ilyenek a püspökök, plébánosok, szülők s általában az egyházi s világi elüljárók.
És tényleg az egyháztörténelem számos remek példával szolgál, midőn a főpásztorok, papok apostoli bátorsággal s életük kockáztatásával is megfeleltek ebbéli szent hivatásuknak s kötelességüknek.
Midőn Nagy Theodosius császár helytartója megöléséért a thessalonikaiakon véres bosszút vett s közülök 7000-et a cirkuszba csalogatva katonáival lemészároltatott, Milánóba visszatérve a székesegyházba akar vonulni. Szent Ambrus püspök útját állja: „Hogyan? te, annyi ártatlan vér kiontója, bűnbánat nélkül mernél a templomba lépni s az Úr testét fogadni?” A császár védekezik: „Dávid is vétkezett”. „Ha vétkeztél, mint Dávid – felel erre a szent főpásztor – akkor tarts is penitenciát, mint Dávid.” És a császár meghódol. Csak nyolc havi penitencia s a jótékonyság számtalan gyakorlata után merte átlépni Isten házának küszöbét s fogadni az Oltáriszentséget.
Magánegyén súlyos bűn terhe alatt csak akkor köteles a testvéri figyelmeztetésre, ha a következő körülmények mind együtt megvannak:
a) Súlyos bűnről legyen szó, melyet a felebarát elkövetett vagy el akar követni, b) Meglegyen a remény, hogy a figyelmeztetés biztos eredménnyel jár, a bűnt elhárítja, megjavítja. c) A figyelmeztetés ne jelentsen súlyos nehézséget, kellemetlenséget arra nézve, ki azt megteszi. d) A felebarát valóban rászoruljon a figyelmeztetésre, amely nélkül a bűnt el nem kerülheti, abból nem javulhat.
Minthogy pedig mindeme körülmények ritkán találkoznak, éppen azért magánegyén súlyos bűn terhe alatt a testvéri figyelmeztetésre, javításra, dorgálásra ritkán kötelezhető.