Feketevasárnap (Jn 8,46 – 59)
Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk?” „Nem vagyok ördögtől megszállott – felelte Jézus -, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon. Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre. Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.
A nagyböjt ötödik vasárnapját hagyományosan Feketevasárnapnak is nevezzük. Ettől a naptól kezdve az Anyaszentegyház Jézus Krisztus szenvedésére irányítja figyelmünket, hogy a hívek szívét mélyebb bűnbánatra és megtérésre készítse elő. Ez a tempus passionis, a szenvedés időszaka.
Az evangéliumban látjuk, hogyan utasítják el Jézust a farizeusok, hogyan vitatkoznak vele, sőt hogyan akarnak követ ragadni, hogy megkövezzék. Jézus mégis rendíthetetlen: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” E kijelentéssel saját istenségét nyilatkoztatja ki, amelyet az ellene áskálódók nem tudnak elfogadni.
A szellemi harc szükségessége: Az igazság fontosabb, mint az egység
Ma sokan hirdetik az „egységet”, mintha az lenne a kereszténység legfőbb értéke, mintha a békesség fenntartása mindenekfelett állna. De testvéreim, gondoljunk csak bele: Jézus Krisztus nem az egység miatt jött, hanem az igazságért. Ő maga mondja: „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre; nem békét jöttem hozni, hanem kardot.” (Mt 10,34).
Az egység önmagában nem szent dolog, ha nem az igazságon alapul. Mi haszna annak az egységnek, amely hazugságra épül? A Krisztus előtti főpapok és farizeusok is egységet akartak, de egy olyan egységet, amely kizárta Jézus igazságát. És mit tett Jézus? Ellenállt nekik, és inkább vállalta az üldöztetést, a kirekesztést, végül a keresztet.
A konzervatív katolikusok ma is ezt a harcot vívják. Nem mi választottuk a harcot, hanem az igazságot. Ha azért támadnak minket, mert Krisztus tanításához hűek maradunk, akkor ez nem a mi szégyenünk, hanem a világ elutasítása Krisztussal szemben. Ha a papság, sőt a hierarchia egy része is inkább a világgal való békére törekszik az igazság helyett, akkor nem követhetjük őket ebben. Ahogy Jézus vitatkozott az akkori vallási vezetéssel, úgy nekünk is meg kell állnunk az igazságért, még ha magunkra is maradunk.
Állhatatosság
Az állhatatosság azt jelenti, hogy nem hagyjuk magunkat eltántorítani az igazságtól. Nem számolgatunk, hogy hányan vannak ellenünk, nem engedünk a nyomásnak. Jézus egyedül állt a templomban, amikor az egész vallási elit ellene fordult. Nem próbált taktikázni, nem keresett középutat. Ez a mi példánk. Ha kevesen vagyunk is, ha lenéznek is minket, ha árulással és kitaszítással fenyegetnek is, akkor is hűségesnek kell maradnunk.
A hűség nem számolgat. A hűség nem várja meg, hogy többen legyünk, hogy az emberek elfogadjanak. A hűség vállalja a harcot akkor is, ha az vereséggel végződik. Mert testvérek, a földi vereség semmit sem jelent, ha az örök győzelem a miénk.
Az alázat: Nem a siker, hanem az engedelmesség számít
Az alázat nem azt jelenti, hogy behódolunk a világ elvárásainak. Nem azt jelenti, hogy engedünk a nyomásnak, hogy a „békesség kedvéért” elfogadunk olyan dolgokat, amelyeket Krisztus tanítása világosan elítél. Az alázat azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten akaratát akkor is, ha az üldöztetést, kirekesztést, vagy akár vértanúságot jelent.
Mi van akkor, ha számunkra is eljön az az idő, amikor Krisztus nevéért üldözni fognak minket? Nem szabad félnünk! A világ nem tud elvenni semmit, amit Isten nem enged meg. És ha a kereszt jön, akkor az dicsőség. A vértanúk nem akarták a vértanúságot, de amikor elérkezett az idő, vállalták azt. Mi is készen kell álljunk arra, hogy Krisztusért mindenünket feladjuk, ha kell, életünket is.
Aki nem akar részesülni Krisztus szenvedésében, elbukik
A lapsik, vagyis azok a keresztények, akik a római üldözések idején megtagadták hitüket, hogy megmentsék életüket vagy elkerüljék a kínzást, a hitehagyás egyik legsúlyosabb példáját képviselik a keresztény történelemben. Erkölcsi értelemben ez formális apostázia, amely közvetlenül sérti az első parancsolatot és Krisztus világos figyelmeztetését: „Aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt” (Mt 10,33). Bár az üldözések elmúltával az Egyház sokukat visszafogadta szigorú vezeklés után, a lapsi-k példája arra figyelmeztet, hogy a hit megalkuvás nélküli megvallása minden korban kötelező, függetlenül attól, hogy a veszély testi üldöztetés vagy erkölcsi kompromisszum formájában jelentkezik. A lapsik története ma a modernizmus és a hagyományhűség küzdelmében is megismétlődik: sokan a világ és az egyház egységének hamis eszményéért készek elhagyni az időtlen katolikus tanítást, engedményeket tenni a relativizmus, a progresszív teológia vagy a világpolitikai nyomás előtt. Azok, akik az igazság melletti harc helyett a konfliktus elkerülésére törekednek, a lapsik mai megfelelői, mert a keresztény identitás lényege nem a világ elvárásaihoz való alkalmazkodás, hanem Krisztus követése bármi áron. A történelem igazolta, hogy a vértanúk vére lett az Egyház magvetése, nem pedig a megalkuvóké: aki nem akar Krisztussal szenvedni, az végül elbukik, és hite erőtlenné válik. Ezért ma minden hagyományhű katolikusnak fel kell tennie magának a kérdést: a vértanúk vagy a lapsi-k nyomdokain járok-e?
Szeretett Testvérek! A világ támad minket, mert Krisztushoz tartozunk. De ne féljünk! Álljunk ki az igazság mellett akkor is, ha üldözés vár ránk. Ne bújjunk az „egység” hamis bálványa mögé, hanem vállaljuk a harcot Krisztusért!
Ha az igazságért szenvedünk, az áldás. Ha az igazságért meghalunk, az dicsőség. Ha kitartunk Krisztus mellett, akkor ő is kitart mellettünk az utolsó napon.