Hogy megértsük az okot, melynél fogva az Anyaszentegyház kívánja, hogy Máriát életünknek nevezzük, meg kell fontolnunk a következőket: Valamint a lélek életet ád a testnek, épp úgy élteti Isten kegyelme a lelket. A megszentelő malaszt híján levő lelket élőnek tartjuk ugyan, valóban pedig holt, amint ez tudtul adatott a Titkos jelenések könyvében ama bizonyos püspöknek: „Csak a neved, hogy élsz, de meg vagy halva.” (Jel 3,1) Ha tehát Mária közbenjárása által ismét visszaszerzi a bűnösök részére a malasztot, ezzel ő azokat ismét életre hozza. Ezért vonatkoztatja az Egyház Máriára a következő szavakat, melyeket az ő nevében hozzánk intéz: „Akik korán vigyáznak rám, megtalálnak engem”. (Péld 8,17) Kik kora reggel, azaz amilyen gyorsan csak tehetik, hozzám menekülnek, biztosan meglelnek; avagy a görög fordítás szerint: kegyelmet találnak. Egy és ugyanazon dolog tehát, akár azt mondjuk, Máriához menekülni avagy kegyelmet találni, s emiatt fűzi is hozzá Mária fenti szavaihoz: „Aki engem megtalál, életet talál és üdvösséget merít az Úrtól”. „Ti valamennyien, kik óhajtjátok Isten országát, – kiált fel Szent Bonaventura – hallottátok, mit ígértek nektek: Tiszteljétek Máriát s feltaláljátok élteteket és üdvösségteket.”