1848 emlékezete ma szinte egyetemes elismerésnek örvend, a liberális szemlélet szerint az év eseményei a haladás, a szabadság és a nemzeti függetlenség jelképei. Ugyanakkor egy konzervatív katolikus számára ez a forradalom és szabadságharc kevés ünnepelnivalót tartogat. Nemcsak hogy megbontotta a hagyományos rendet, de egyenesen a katolikus Egyház és a vallás ellen irányult, a francia forradalom szellemének betüremkedésével. Célja nem csupán a politikai függetlenség volt, hanem egy ateista, szekuláris állam megteremtése, amelyben a vallás magánügy lett volna, és a trón és az oltár szövetsége végérvényesen megszűnt volna.
A francia forradalom hatása és a szekularizációs törekvések
A magyar forradalom vezetői a francia forradalom eszméiből merítettek ihletet, ami már önmagában is vészjósló jel a katolikus Egyház számára. A francia forradalom az egyházellenes terror egyik legdurvább példája volt, ahol a gilotin nemcsak a monarchiát, hanem a kereszténységet is lefejezte. Az egyház földjeit elkobozták, a papságot üldözték, és az államot ateista alapokra kívánták helyezni. A templomok kifosztása, a papok üldözése és a vallás közéletből való eltüntetése Franciaországban olyan mértéket öltött, hogy a „Felsőbb Lény” kultuszát hozták létre, és a Notre-Dame-székesegyházat „Ész templomává” alakították át.
A magyar 1848-as forradalom is ezt az irányt követte, amikor az állam és az egyház szétválasztását követelte. Az egyházi birtokok államosítását és az egyházi iskolák világi irányítás alá helyezését szorgalmazták, amely világosan mutatta a katolikusellenes szándékot. Nem véletlen, hogy Kossuth és a forradalmi kormányzat retorikájában a vallás szerepe egyre inkább háttérbe szorult, és a nemzet, valamint a szabadság került előtérbe, ahogyan az a francia forradalom idején is történt.
Az 1848-as XX. törvénycikk például minden felekezetet egyenrangúvá tett, és előírta, hogy az állam a protestáns egyházakat anyagilag kiegészítse, mintha a katolikus Egyház ezeréves vagyona nem az Egyház saját tulajdona, hanem az állam kegye lett volna. Ez azt jelentette, hogy az egyház földjeit és vagyonát az állam szabadon kezelheti, és bármely vallási irányzatot pénzügyileg előnyben részesíthet, ha az politikailag megfelelt neki.
Az egyházi földek kisajátításának előkészítése világosan mutatta a forradalmi kormányzat szándékát. Bár a teljes államosítás még váratott magára, már 1848-ban egyértelművé tették, hogy az egyházi birtokokat állami tulajdonnak tekintik, amelyet igazságtalan módon kizárólag a katolikus Egyház birtokol.
A Katolikus Papság Üldözése az 1848-49-es Szabadságharc Idején
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során a katolikus Egyház számos támadásnak volt kitéve, mivel a forradalmi vezetés gyanakvással tekintett a papságra és a püspökökre, akik nem támogatták maradéktalanul a radikális változásokat. Számos egyházi vezetőt üldöztek, bebörtönöztek vagy száműztek, míg másokat nyíltan hazaárulással vádoltak meg.
Zichy Domonkos veszprémi püspök üldözése
Zichy Domonkos veszprémi püspök egyike volt azoknak az egyházi vezetőknek, akiket a forradalmi hatalom üldözött. Miután 1848-ban a radikálisok egyre nagyobb befolyást szereztek, Zichy menekülni kényszerült, hogy elkerülje a megtorlást. Távollétében hazaárulónak nyilvánították, és vagyonát elkobozták.
Hám János hercegprímás száműzetése
Hasonló sorsra jutott Hám János hercegprímás is. Bár kezdetben csak a pesti csőcselék támadásai elől kellett biztonságos helyre vonulnia, 1849-ben már a forradalmi kormány is hazaárulónak nyilvánította. Ennek következményeként kénytelen volt elhagyni Magyarországot, miközben a püspöki birtokok felszerelése és állatállománya teljesen tönkrement, mivel azokat elkobozták vagy szétosztották.
Papok bebörtönzése és kivégzése
1849-ben a katolikus papok közül többet hazaárulás vádjával börtönöztek be, sőt néhányat ki is végeztek. A honvédség sok esetben mindenféle bizonyíték nélkül tartóztatta le a papokat, csupán azzal az indokkal, hogy az osztrákokkal szimpatizálnak. Az ilyen bebörtönzött papok közül sokan csak a világosi fegyverletétel után szabadultak ki, és voltak olyanok is, akik a börtönben haltak meg, mint például Borbély Asztrik bencés szerzetes, aki néhány nap fogság után kolerában hunyt el.
Papok honvédruhába kényszerítése
A forradalmi kormányzat egyik módszere az egyházi befolyás csökkentésére az volt, hogy a papokat honvédruhába kényszerítették, ezzel megfosztva a falvakat és kisebb közösségeket lelki vezetőiktől. Kossuth Lajos egy szeptember 20-i parlamenti felszólalásában (Közlöny, 1848., 195. o.) nyíltan hazafiatlansággal vádolta a katolikus papságot, mert nem azonosította magát eléggé a szabadságharccal.
Az aradi vértanúk és a nemzetiségi kérdés
Esztergomban, amely Magyarország katolicizmusának központja volt, az aradi vértanúk mindegyikének külön utcája van elnevezve – ez is mutatja, hogy a liberális történetírás milyen nagy jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, miközben például a katolikus székely hősök, mint Nagy és Gyepesi, teljesen feledésbe merültek.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy az aradi vértanúk között miért találunk csupán egyetlen magyart. A 13 kivégzett tábornok közül 9 német, 3 szerb vagy horvát, és csak egyetlen egy volt magyar származású. Ez azért jelentős tény, mert a magyar szabadságharc vezetői között domináltak az osztrák hadseregből átállt tisztek, akik számára a katolicizmus nem volt olyan elsődleges identitáselem, mint a hagyományos magyar nemesi réteg számára.
Továbbá a nemzetiségi feszültségek szítása a forradalom alatt világosan mutatja, hogy a Kárpát-medence népei közötti keresztény szolidaritás megbomlott. A szabadságharc vezetői a nemzetállami eszme nevében szembefordultak a Monarchia többnemzetiségű karakterével, és ezzel az egyház által közvetített békés együttélés eszméjét is elvetették.
A szabadságharc szabadkőműves és katolikusellenes vonásai
A szabadságharc vezetői között számos olyan személyt találunk, akik szoros kapcsolatban álltak a szabadkőműves mozgalommal. Kossuth Lajos maga is rokonszenvezett ezekkel az eszmékkel, és a forradalom több kulcsszereplője, például Bem József és Petőfi Sándor is hasonló gondolkodásmóddal bírt.
Kossuth egyik száműzetésből írt levelében arra biztatta követőit, hogy a polgári házasság bevezetéséért „még az ördöggel is” szövetkezzenek.
A szabadkőművesek célja az volt, hogy az államot világi alapokra helyezzék, és az egyházat teljes mértékben eltávolítsák a politikai hatalomból. Ezért nem véletlen, hogy a forradalom idején hozott törvények az egyházi földek elvételére és az egyházi iskolák állami ellenőrzés alá vonására irányultak. Mindez egyértelműen a katolikus Egyház politikai és gazdasági befolyásának csökkentését szolgálta.
A vallás és egyházellenesség 1848-ban
A szabadságharc során az egyházi vezetők és a katolikus papság többnyire a Habsburgok oldalán maradtak, mivel ők biztosították a vallás védelmét és a katolikus hit fennmaradását Magyarországon. Kossuth és a forradalmi kormányzat azonban ezt a lojalitást árulásként értelmezte, és ennek megfelelően a katolikus papokat és püspököket gyakran gyanúsították a szabadságharc ellen való szervezkedéssel.
A forradalom egyházellenessége abban is megnyilvánult, hogy a radikális republikánus eszmék terjedésével egyre inkább háttérbe szorult a keresztény erkölcs szerepe a közéletben. A vallást magánüggyé kívánták tenni, és ezzel megszüntették volna azt a közösségi és erkölcsi funkciót, amelyet az Egyház évszázadokon keresztül betöltött.
Nincs mit ünnepelni rajta
Az 1848-as forradalom nem csupán a nemzeti függetlenség kivívásának kísérlete volt, hanem egy olyan ideológiai mozgalom is, amely a trón és az oltár hagyományos szövetségének megbontását célozta. A forradalom katolikusellenes vonásai, a szabadkőműves és republikánus eszmék térnyerése, valamint a vallás szekularizálására irányuló törekvések mind azt mutatják, hogy a mozgalom nem egyeztethető össze a katolikus Egyház hagyományos tanításaival.
Bár a mai liberális szemlélet számára 1848 hősei példaképek, egy konzervatív katolikus számára világos, hogy a forradalom sokkal inkább a keresztény Európa és a katolikus hit meggyengüléséhez vezetett, semmint a valódi szabadság megteremtéséhez. Ennek fényében az események értékelése sokkal árnyaltabb kell legyen, mint ahogy azt a modern történetírás beállítja.