Egy Ágoston-rendi Katalin nevű apáca élettörténetében olvassuk, hogy ugyanabban a helységben, hol Istennek e szolgálója élt, egy Mária nevű nő is lakott, ki fiatal korában nagy bűnös volt, s még öregségében is folytatta bűnbánat nélküli rendetlen életmódját, annyira, hogy lakóhelyéről elűzték, mire aztán távol szülőföldjétől egy barlangban húzódott meg, hol végre nyomorultan, mindenkitől elhagyatva, a végső szentségek nélkül meghalt. Épp ezért, mint egy elhullott állatot, a temetőn kívül, a mezőn temették el. Katalin nővér a lehető legnagyobb buzgósággal szokta a megholtak lelkét Isten irgalmába ajánlani, mikor azonban tudomást vett ennek a szerencsétlen öreg asszonynak szomorú végéről, nem is gondolt arra, hogy érte imádkozzék, mivel ő is, mint a többiek, azon a véleményen volt, hogy biztosan elkárhozott. Négy esztendő múlt el ezen eset óta, midőn egy napon egy lélek jelent meg neki a tisztító helyről, ki így szólt hozzá: „Kedves Katalin nővér! mily szomorú is az én sorsom; te az összes elhunytak lelkét Istennek ajánlod, és csupán az én szegény lelkemen nem könyörülsz.” „Ki vagy?” kérdé Katalin. Amaz pedig felelé: „Én vagyok ama szegény Mária, ki a barlangban haltam meg.” – „Mit, hát te megmenekedtél a kárhozattól?” kérdé az apáca. – „Igen, Mária irgalmassága folytán üdvözültem.” – „S hogyan történt ez?”’ – Midőn halálomhoz közeledtem, – folytatta elbeszélését a lélek – és fontolóra vettem sok bűnömet, s elhagyatott voltomat, Isten anyjához fordultam s így szóltam hozzá: „Ó királyném, te vagy az elhagyatottak menedéke, nézd mindenkitől el vagyok hagyva, te vagy egyedüli reménységem, te egyedül tudsz rajtam segíteni, könyörülj rajtam!” Ekkor a boldogságos Szűz kieszközlé számomra a kegyelmet, hogy tökéletes bánatot indíthattam fel magamban, majd rá nemsokára meghaltam s meg voltam mentve, – igen, sőt királynőm kegyelme folytán még a tisztítóhelyen való szenvedéseim is megrövidíttettek, mert kieszközölte, hogy hevesebb fájdalmak és szenvedések árán ugyan, de rövidebb idő alatt tehetek eleget az isteni igazságosságnak, s most már néhány szentmise is elegendő lenne megszabadításomra. Kérlek tehát, mondasd ezeket a szentmiséket, s ígérem, hogy könyörögni fogok ezentúl érted Istennél és Szűz Máriánál.” Katalin nővér azonnal eleget tett a lélek kívánságának, szentmisékét mondatott, mire aztán néhány nap múlva ugyanaz a lélek a napnál is fényesebben megjelent neki s így szólt: „Köszönöm, Katalin, lásd, most az égbe sietek, hol az egész örökkévalóságon át hirdetni fogom Isten irgalmasságát és imádkozom érted.”