Legyünk állhatatosak imádságainkban, még ha azokban sem vigasztalást sem megnyugvást nem találunk. A kitartó ima erényes. Az ima közbeni kísértések se gyengítsék kitartó szándékunkat.
De gondoljuk meg azt is, hogy a szárazság nem mindig büntetés, hanem néha Isten rendelése a mi nagyobb előmenetelünkre és arra, hogy megtartson bennünket az alázatosságban. Hogy Szent Pál el ne bizakodjék a kapott ajándékok miatt, az Úr megengedte, hogy tisztátalan kísértések gyötörjék. Hogy a kijelentések nagysága kevéllyé ne tegyen, adatott nekem az én testem ösztöne, a sátán küldöttje, hogy zaklasson engem (2Kor 12,7). Aki édességek között végzi imádságát, nem tesz nagy dolgot. Van barát, ki csak asztalitárs és nem marad meg a szükség napján (Sir 6,10). Nem tekinted barátodnak azt, aki csupán asztalodhoz ül veled, hanem azt, aki saját haszna nélkül segítségedre van szükségedben. Mikor homályt és vigasztalanságot küld ránk Isten, akkor próbálja meg az ő igazi barátait. Palladiuszt nagyban kínozta az unalom imádság alatt; fölkereste tehát Szent Makárt és ez azt mondta neki: Ha gondolatod arra ösztönöz, hogy hagyd abba az imádságot, így szólj neki: Én Jézus Krisztus iránt való szeretetből megelégszem azzal, hogy itt vagyok s őrzöm ennek a cellának a falait. Ez tehát a felelet, ha kísértést érzel az imádság abbahagyására, mert úgy tetszik, hogy csak az időt lopod vele. Mondd ilyenkor: Itt vagyok, hogy Istennek kedvét tegyem. Szalézi Szent Ferenc azt mondta, hogy ha imádság közben egyebet sem tennénk a szórakoztató gondolatok és kísértések elűzésénél, imádságunk mégis jó volna. Sőt Tauler azt mondja, hogy annak, aki állhatatos a szárazsággal végzett imádságban, Isten nagyobb kegyelmet ad, mintha sokat imádkozott volna nagy, érezhető áhítattal. P. Rodriguez beszél egy valakiről, aki azt mondta, hogy negyven év alatt soha sem érzett semmi vigasztalást az imádságban, de azokon a napokon, melyeken elvégezte, szilárdnak érezte magát az erényben, ellenben azon a napon, amelyen elhagyta, oly gyöngeséget tapasztalt, hogy alkalmatlanná tette őt minden jóra. Szent Bonaventura és Gerson azt mondja, hogy sokan jobban szolgálnak Istennek, ha híjával vannak az óhajtott öszeszedettségnek, mintha meg volna bennük, mert így gondosabban élnek és jobban megalázkodnak, máskülönben talán elbiznák magukat s lanyhábbak lennének, azt gondolván, hogy már megtalálták azt, amit kerestek. S amit a szárazságról mondtam, az-áll még a kísértésekről is. Igyekeznünk kell elkerülni a kísértéseket; de ha Isten akarja és megengedi, hogy kísértéseink legyenek a hit, tisztaság és más erény ellen, nem kell panaszkodnunk, hanem e tekintetben is bele kell nyugodni Isten akaratába. Szent Pálnak, aki a tisztátalan kísértéstől való megszabadulásért imádkozott, az Úr azt válaszolta: Elég neked az én kegyelmem. Ha tehát azt látjuk, hogy Isten nem hallgat meg bennünket s nem szabadít meg valamely alkalmatlan kísértéstől, mondjuk mi is hasonlóképpen: Uram, tedd és engedd meg azt, ami neked tetszik, legyen elég nekem a te kegyelmed; de légy segítségemre, hogy azt soha el ne veszítsem. Nem a kísértés, hanem a kísértésbe való beleegyezés foszt meg bennünket az Isteni kegyelemtől. A kísértések, ha elűzzük őket, jobban megőriznek bennünket az alázatosságban, több érdemet szereznek számunkra, arra ösztönöznek, hogy gyakrabban folyamodjunk Istenhez és így távolabb tartanak bennünket attól, hogy őt megértsük s jobban egyesítenek az ő szent szeretetével.