Egyesülni Isten akaratával: (a) elfogadni az élet mindennapi terheit; (b) elfogadni az én életem nehézségeit; (c) elfogadni saját fogyatékosságainkat (ezek talán elfogadva éppen javunkat szolgálják); (d) elfogadni a szenvedést is, megnyugodva Isten akaratában.
Lássuk már most a gyakorlatban, hogy mily dolgokban kell egyesülnünk az Isten akaratával. Először egyesülnünk kell vele azokban a természeti dolgokban, melyek kívülről érnek bennünket, mint például mikor nagy a meleg, nagy a hideg, esik az eső, éhség, dögvész van és más hasonló esetekben.
Óvakodjunk azt mondani: Mily elviselhetetlen a hőség! Mily borzasztó a hideg! Mily kellemetlenség! Mily szerencsétlenség! Mily rossz időjárás! és más oly kifejezéseket, melyek az Isten akaratával való ellenkezésre mutatnak. Nekünk mindent úgy kell akarnunk, amint van, mert Isten az, aki mindent elrendez. Borgias Szent Ferenc egyszer éjnek idején érkezett Társaságának egyik házába. Esett a hó és ő eközben többször zörgetett; mivel azonban az atyák aludtak, senki sem nyitott neki ajtót. Mikor aztán megvirradt, nagyon bánkódtak azon, hogy őt a szabadban oly soká megvárakoztatták. De a szent azt mondta, hogy azalatt az idő alatt nagy vigasztalást talált abban a gondolatban, hogy Isten az, aki azokat a hópelyheket reá szórja.
Másodszor egyesülnünk kell Isten akaratával azokban, amik bennünk mennek végbe; például abban, hogy eltűrjük az éhséget, szomjúságot, lelki elhagyatottságot, gyalázatot. Mindenben egyre csak azt kell mondanunk: Alkoss és ronts, Uram! én meg vagyok elégedve és csak azt akarom, amit te akarsz. És P. Rodriguez szerint így kell válaszolnunk azon képzelt esetekre vonatkozólag is, aminőket néha az ördög támaszt elménkben, hogy bűnös beleegyezést csikarjon ki tőlünk, vagy legalább is nyugtalanítson bennünket: Ha valaki ezt mondaná neked, vagy ha azt tenné veled, te mit mondanál, mit tennél? Válaszoljunk mindig így: Azt mondanám és azt tenném, amit Isten akar. És ily módon megmenekülünk minden hibától és alkalmatlankodástól.
Harmadszor. Ha valami testi és lelki természetes fogyatkozásunk van, pl. rossz emlékezetünk, lassú fölfogásunk, kevés ügyességünk, nyomorék tagunk, gyönge egészségünk, ne panaszkodjunk miatta. Mivel érdemeltük és miért volna Isten arra kötelezve, hogy nekünk kiváló értelmet, jobb testalkatot adjon? Nem teremthetett volna‑e bennünket oktalan állatoknak? Nem hagyhatott volna‑e bennünket semmiségünkben? Aki ajándékban részesül, állapíthat‑e meg föltételeket? Köszönjük meg inkább neki azt, amit tisztán jóságból adott s elégedjünk meg azzal, ahogyan adta. Ki tudja, vajon nem lenne‑e vesztünkre, ha, nagyobb tehetségünk, jobb egészségünk s tetszetősebb arcunk volna? Hánynak szolgált alkalmul tehetsége és tudománya arra, hogy elbízván magát és megvetvén másokat, elkárhozzék, minthogy ennek a veszélynek könnyebben ki van téve az, aki tudományban és tehetségben másokat felülmúl. A szépség, testi erő hány másnak volt alkalom arra, hogy ezer bűnbe rohanjon! Ellenben hányan lettek szentté s hányan üdvözültek, mert szegények, betegek, vagy csúnyák voltak! S hogy ha gazdagok, egészségesek és szép ábrázatúak lettek volna, elkárhoznak! Elégedjünk meg tehát azzal, amit Isten adott: Egy a szükséges (Lk 10,42). Nem szükséges a szépség, nem az egészség, nem az éles ész, csak egy a szükséges, hogy üdvözüljünk.
Negyedszer. Különösen meg kell nyugodnunk a testi betegségekben, örömmel kell őket átkarolnunk és pedig oly módon s akkor, amint Isten akarja. Kötelességünk ugyan fölhasználni a rendes gyógyszereket, mert Isten ezt is akarja, de ha azok nem segítenek, egyesüljünk Isten akaratával, ami többet használ nekünk az egészségnél. Uram, mondjuk ilyenkor, én nem akarok se meggyógyulni, se beteg lenni, egyedül azt akarom, amit te akarsz. Bizonyara nagyobb erény, ha betegségben nem panaszkodunk a fájdalmakról; de mikor ezek nagyon gyötörnek bennünket, nem követünk el hibát, ha föltárjuk őket barátaink előtt, sőt kérjük az Urat, hogy szabadítson meg tőlük bennünket. Értem a nagy fájdalmakat; minthogy viszont némelyek sokat hibáznak abban, hogy minden közönséges fájdalom vagy kelletlenség esetén azt akarnák, hogy az egész világ részvéttel legyen irántuk és ott siránkozzék köröttük. Egyébként maga Jézus Krisztus is, midőn közel látta magát keserves kínszenvedéséhez, közölte gyötrelmét tanítványaival: Szomorú az én lelkem mindhalálig (Mt 26,38) és kérte örökkévaló Atyját, hogy szabadítsa meg őt tőlük: Atyám! ha lehetséges, múljék el e pohár tőlem (Uo. 39). De maga Jézus tanított meg bennünket arra, mit kell tennünk az effajta imádságok után; azt tudniillik, hogy mindjárt nyugodjunk bele Isten akaratába és mondjuk: Mindazáltal nem amint én akarom, hanem amint te (Uo.).