Az legyen tehát állandó kérésünk, hogy ,,teljesüljön bennünk az Isten akarata”. Még akkor is, ha ez szenvedést, megpróbáltatást jelent az egyén számára. Kérnünk kell Istent, hogy adja meg a kegyelmet, hogy felismerve teljesíthessük mindig az Ő akaratát.
És végre is mit akar Istenünk, ha nem a mi javunkat? Kit találhatnánk, aki jobban szeret bennünket Istennél? Nem akar ő mást, mint azt, hogy necsak senki el ne vesszen, hanem mindenki üdvözüljön és mindenki szentté legyen. Nem akarván, hogy valaki elvesszen, hanem, hogy mindenki bűnbánatra térjen (2Pét 3,9). Az Isten akarata a ti megszentesüléstek. (1Tesz 4,3) Isten dicsőségét helyezte a mi javunkba. Minthogy ugyanis természeténél fogva végtelen jóság, mint Szent Leó mondja: Isten, kinek természete a jóság, s a jóság természeténél fogva kiáradni kíván: Istennek legfőbb vágya az, hogy a maga javainak s a maga boldogságának részeseivé tegye a lelkeket. S ha megpróbáltatásokat küld reánk az életben, azok is mind csak a mi javunkért vannak. Minden javunkra szolgál (Róm 8,28). Még a büntetések is, mondja Szent Judit, nem romlásunkra jönnek Istentől, hanem azért, hogy megjavuljunk és üdvözüljünk. Jobbulásunkra és nem vesztünkre lenni higgyjük (Jud 8,27). Az Úr jóakaratával vesz körül bennünket, hogy megmentsen az örökkévaló bajoktól. Uram! jóvoltoddal, mint pajzzsal környékeztél minket. (Zsolt 5,13) Nemcsak óhajtja üdvösségünket, hanem gondoskodik is róla. Az Úr gondoskodik felőlem (Zsolt 39,18). Mit tagadna meg tőlünk az az Isten, – mondja Szent Pál – aki még saját fiát is nekünk adta? Ki még tulajdon fiának sem kedvezett, hanem mindnyájunkért adta őt, hogyne ajándékozott volna ővele nekünk mindeneket is (Róm 8,32).
Ezzel a bizalommal kell tehát Isten rendelkezéseire hagyatkoznunk, melyek mind a mi javunkra vannak. Mondjuk mindig, minden dologban, ami bennünket ér: Emiatt békességben alszom és megnyugszom, mert te, Uram, kiváltképpen megerősítettél engem a reménységben (Zsolt 4). Bizzuk tehát magunkat egészen az ő kezére, mert neki bizonyára gondja lesz ránk: Minden szorgoskodástokat ő rája bízván, mert neki gondja van rátok (1Pét 5,7). Gondoljunk tehát Istenre, az ő akaratának teljesítésére, hogy ő is ránk, a mi javunkra gondoljon. Leányom, mondotta az Úr Szienai Szent Katalinnak, gondolj rám és én mindig rád fogok gondolni. Mondjuk gyakran a Szent Jegyessel: Az én szerelmesem az enyém és én az övé (Én 2,16). Az én szerelmesem az én javamra gondol s én sem gondolok másra, mint arra, hogy neki kedvét keressem s egyesüljek mindenben az ő szent akaratával. Szent Nilus apát azt mondotta, hogy nem kell az Urat arra kérnünk, hogy teljesítse azt, amit mi akarunk, hanem arra, hogy teljesüljön bennünk az ő akarata. S mikor bajok érnek bennünket, fogadjuk azokat mindig Isten kezéből, nemcsak türelemmel, hanem örömmel az apostolok példájára, akik örvendezve menének a gyülekezet elől, mivelhogy méltókká lettek Jézus nevéért gyalázatot szenvedni (ApCsel 5,41). S mi okozhatna nagyobb megnyugvást egy léleknek, akire valamiféle nyomoruság nehezedik, mint ha tudja, hogy annak szíves, készséges elviselésével a lehető legnagyobb mértékben kedvébe jár Istennek? A lelki élet mesterei azt mondják, hogy Isten szívesen veszi ugyan, hogy némely lelkek szenvedni óhajtanak az ő kedvéért, mindazonáltal jobban tetszik neki azoknak közömbössége, akik sem örülni, sem szenvedni nem akarnak, hanem egészen belenyugosznak az ő szent akaratába és nem kívánnak mást, mint teljesíteni azt, amit ő akar.
Ha tehát, jámbor lélek, Istennek tetszeni, s e földön megelégedett életet akarsz élni, egyesülj mindig és mindenben az isteni akarattal. Gondold meg, hogy rendetlen és keserű életed minden bűne onnan származott, mert eltávoztál Isten akaratától. Mostantól kezdve tehát karold át Istennek tetszését és mondd mindabban, ami veled történik: Úgy van, Atyám! mert így tetszett neked (Mt 11,26). Így történjék, Uram, mert ez a te tetszésed. Midőn érzed, hogy valamely kedvezőtlen esemény megzavar, gondolj arra, hogy az Úrtól jött és mondd: Így akarja Isten és aztán légy nyugodt. Elnémultam és nem nyitottam föl számat, mert te cselekedted (Zsolt 38) Uram, minthogy te cselekedted, én nem szólok, hanem elfogadom. Erre a szándékra kell irányítanod minden gondolatodat és imádságodat, vagyis légy rajta, az elmélkedésben, szentáldozáskor s az Oltáriszentség látogatásakor mindig kérd Istent, hogy adja meg a kegyelmet, hogy az ő akaratát teljesíthesd. És ajánld föl magadat folyvást, mondván: Íme itt vagyok. Istenem, tedd velem és mindenemmel azt, amit akarsz. Ez volt Szent Terézia állandó gyakorlata; napjában legalább ötvenszer fölajánlotta magát Istennek, hogy rendelkezzék vele úgy, amint neki tetszik.
Ó, mily boldog leszel, olvasóm, ha mindig így cselekszel! Kétségtelenül szentté leszel s életed megelégedett s halálod még boldogabb lesz. Midőn valaki másvilágra költözik, minden reményünk, melyet üdvözülése felől táplálunk, azon alapszik, hogy megadással láttuk‑e őt meghalni, vagy nem. Ha te, amint életedben mindent örömmel fogadtál az Isten kezéből, a halált is épp oly szívesen karolod át, hogy teljesítsd az ő isteni akaratát, bizonyára üdvözülni fogsz és szentként halsz meg. Hagyatkozzunk tehát mindenben annak az Úrnak tetszésére, aki legbölcsebb létére tudja, mi a legjobb ránk nézve; s minthogy kimondhatatlanul szeret, – hisz éltét adta irántunk való szeretetből – akarja is azt, ami ránk nézve a legjobb. Legyünk tehát abban a biztos meggyőződésben, mondja Szent Vazul, hogy Isten hasonlíthatatlanul jobban gondoskodik a mi javunkról, mintsem azt mi magunk tenni vagy óhajtani tudnók.