Mérhetetlen sok és nagy a kincs, melyet az isteni hit közöl egyesekkel és az egész emberiséggel. Ilyen többek között a nagy lelki béke, boldogság és vigasztalás, melyet minden szív szomjaz s melyre az élet csatáiban annyira szükségünk van.
Tapasztalta és élvezte ezt a világ akárhány lángelméje, kiket a tudományok különböző ágai büszkén számlálnak művelőik közé. Tiszta, tanult fők, nemes jellemek voltak, kiket a rosszakarat sem vádolhat hiszékenységgel vagy elfogultsággal. És íme, ők boldogak voltak hitükben, melyet többre becsültek minden tudományuknál. Íme, néhány a sok közül.
Ampére, akit a híres Aragó „egyikének nevez ama legélesebb s legmélyebb értelmeknek, kiket valaha a természet létrehozott”, aki lángeszével s kitartó munkásságával a villanyosságot a jelen korra oly hasznavehetővé tette, bár egy ideig a rossz környezet behatásának engedve elhagyta a vallás gyakorlatait, de később, az élet nehéz megpróbáltatásai közepett katolikus hitében keresett és talált vigasztalást. Sőt egyesületet alapított, melynek tagjai hetenkint összejöttek, hogy egymást a keresztény hit tanulmányozásában támogassák. Ampére 1818-ban így ír: „Isten be akarta nekem bizonyítani, hogy minden csak hiúság, kivéve őt szeretni s neki szolgálni”. Halála napján valaki fel akarta előtte olvasni Kempis Tamásnak „Krisztus követéséről” írt könyve egyik részletét. „Hagyja – szólt a beteg –, az egész könyvet tudom kívülről.” Ezek voltak egyben utolsó szavai is. Ozanam állítja, hogy Ampére-rel folytatott beszélgetései mindig Istenre, a természet alkotójára vetett pillantással végződtek. Ilyenkor Ampére nagy homlokát két tenyerébe rejtve kiáltott: „Minő nagy az Isten, Ozanam, minő nagy az Isten!”
Volta Sándor (†1827), kinek nevét mindig Ampére-é mellett fogják tisztelettel emlegetni, naponkint hallgatott szentmisét s hetenkint járult a szentségekhez. Szűz Mária képe előtt szombatonkint mécsest gyújtott s valahányszor szobájába lépett, üdvözölte az Isten anyja képét. A szentolvasót mindennap elimádkozta. Vasár-és ünnepnapok délutánjain a templomban maga köré gyűjtött gyermekseregnek buzgón magyarázta a hit elemeit.
Euler, a XVIII. század legkiválóbb tudósainak egyike, a párizsi, berlini s szentpétervári akadémiák ünnepelt tagja, gyermekeit esténkint ugyancsak a katekizmusra oktatta.
Cauchy, a matematikusok fejedelme, minden emberi félelemtől menten be meri vallani: „Én keresztény vagyok, vagyis éppen úgy hiszek Jézus Krisztus istenségében, mint Tycho de Brahe, Kopernikus, Descartes, Newton, Fermat, Leibntiz, Pascal, Grimaldi, Euler, az összes csillagászok és a múlt század összes matematikusai. Katolikus is vagyok, mint az előbbiek közül legtöbb. Meggyőződésem nem öröklött előítélet, hanem mély kutatások eredménye”.
Nussbaum János müncheni orvos-tanár, aki 10.000 műtétet végzett, minden veszélyes operáció előtt szentmisét hallgatott. 1883. aug. 28-án így ír gyóntatóatyjának, Sinzelnek: „Imádkozzék értem, hogy mint orvos, mint ember és mint tudós Isten áldását megnyerjem”. Barátja előtt bevallja, hogy összes tudományos diadalát a bölcsesség székének, a Szentséges Szűznek köszöni. 1890-ben e szavakkal hunyt el: „Dicsértessék a Jézus Krisztus”.
Örökre ragyogni fog az emberiség legnagyobb jótevői között Pasteur Lajosnak (†1895) neve. A róla elnevezett intézetek a világ minden táján évenkint ezreket s ezreket mentenek meg a legborzalmasabb haláltól (eb-dühtől, veszettségtől) azzal a módszerrel, melynek ő a feltalálója. Huxley mondotta róla, hogy munkáinak gyümölcséből hazája könnyen kifizethette volna az 5 milliárdnyi hadisarcot, melyet 1870-ben a németek róttak reája. Mikor egyik francia újság 1907-ben népszavazást rendezett arra a kérdésre, hogy kit tartanak a legutóbbi századokban Franciaország legnagyobb fiának, 15 millió szavazatból a legtöbb Pasteurre esett. És íme, Pasteur buzgó katolikus volt. Bevallotta, hogy tudományos kutatásai őt csak még jobban megerősítették hitében. „Hiszek, szokta mondani, mint a breton paraszt és ha többet tudnék, akkor úgy hinnék, mint a breton parasztasszony.” És íme, ő is boldog volt hite által. Halálos ágyán többször gyónt s áldozott; kis feszületét úgyszólván sohasem tette le. Utolsó szavai a hitvallás voltak.