Tetszik az isteni Felségnek irgalma végtelenségét némelykor egészen különösen felragyogtatni. Anélkül, hogy a szabadakaratot érintené, malasztja mindenható erejével olykor hirtelen átalakítja a lélek hangulatát s közli vele a hit ajándékát. Ily kivételes kegyelemben részesült Pál, a nemzetek nagy apostola. Egyike volt a legdühösebb krisztusüldözőknek. Éppen útban van Damaskusba, hogy ott, mint a papi fejedelmek megbízottja a keresztényeket láncra verje, börtönbe, halálba hurcolja. Szaporán sarkantyúzza lovát, a vérszomj űzi, hajtja. Hirtelen vakító fény özönli körül s valami titokzatos erő a földre teríti. A kegyelemnek jól célzott kopjája szívén találta ezt a nemes vadat. Rövid párbeszéd és íme Saulból Pál lesz, az üldözőből apostol.
„Könyörülök, akin akarok s kegyelmes leszek, aki iránt nekem tetszik” (Kiv 33,19), úgymond az Úr.
Valami hasonló kegyelemben részesült Ratisbonne Alfonz, a dúsgazdag zsidó bankár. A keresztény vallásból mit sem tud, csupán gyűlölni tanulta azt. Mielőtt igen fiatal jegyesével egybe kelne, utazni indul, erősen feltéve magában, hogy Rómát, az utált kereszténység fővárosát kikerüli. 1841. november 17-én utazott el Strassburgból Nápolyba. Innen Palermóba, majd Máltába készült. Valami titokzatos erő arra bírta, hogy mégis csak Rómába váltson magának jegyet. Itt a Gondviselés összehozza régi barátjával, a nemrégiben katolikussá lett Bussierre Tódor báróval. Ettől szabadkozás után kis Mária-érmet (ún. csodaérmet) fogadott el ajándékba nyomtatvánnyal, mely Szent Bernát közismert imáját: „Emlékezzél meg, ó, legkegyesebb szűzanya Mária” – tartalmazta. Január 20-án a bárónak szentség hírében elhunyt barátja, De la Ferronay herceg temetése ügyében a Szent András de la Fratte-templom melletti zárdába kellett mennie. Ratisbonne is elkísérte ez útjában, s míg a báró dolgában eljárt, ő a templomba ment, hogy ott nézelődjék. Hirtelen azt veszi észre, hogy egyik mellékkápolnából különös fény árad ki. Közelebb megy s a boldogságos Szüzet látja e fényözönben, aki oly alakban jelent meg neki, mint ahogy az ajándékba kapott érmecske feltünteti. Önkéntelenül is térdre borult előtte. E pillanatban minden elfogultsága megszűnt s hitt a keresztény vallás igazságában. Közben a báró is betér a templomba s legnagyobb megdöbbenéssel látja barátját, amint lehajtott fővel, mélyen elmerülve térdel. Megrázza hátulról vállát, de a térdelő alak, ki arcát mindkét tenyerébe rejti, nem mozdul. Újra meg újra megrázza, de hasztalan. Végre kénytelen volt a lehajtott főt hátratolni és íme látja, hogy Ratisbonne sűrű könnyeket hullat, miközben kis Mária-érmét szorongatja keblére, majd zokogva csókolgatja azt össze-vissza s nem tud egyebet tenni, csak sír és sóhajt. Majd felkiált: „Ó, én boldog! Ó, szerencsétlen hitsorsosaim! Keresztséget, keresztséget!” Meg is kapta azt január 31-én a szentatya bíboros helyettese kezéből, miután Villefort jezsuita atya a keresztény hitben kioktatta. Minthogy jegyese nem volt hajlandó őt a katolikus vallásban követni, lemondott a házasságról, pappá lett s főleg zsidó véreinek megtérésére szentelte életét.
Egy másik zsidót, Cohen Hermannt ugyancsak csodálatos módon az oltáriszentségi Jézus ajándékozott meg az igaz hit mérhetetlen értékű ajándékával.
Cohen Hamburgban, 1821. november 10-én született, szintén mint gazdag bankárcsalád gyermeke. Kiváló zenei tehetséggel áldotta meg a Gondviselés. Már 12 éves korában nyilvános hangversenyeken aratja a babérokat. Később Párizsban Liszt Ferencnek lesz tanítványa s a vele való összeköttetés megnyitotta számára a legelőkelőbb szalonokat. Megismerkedett többek közt Georg Sand-dal, az ismert írónővel, akinek regényei hitében, erkölcsében teljesen tönkretették. Főleg a katolikus vallást gyűlöli, amelynek papjaiban – mint maga írja Ratisbonne Alfonznak – csupa szörnyeket látott, szerzeteseiben meg valóságos emberevőket.
1847. év május havának egyik péntekén Ney marsall felkérésére a Szűz Mária-ájtatosságon orgonált. Az Oltáriszentséggel adott áldáskor valamely titokzatos erő térdére kényszerítette. A következő pénteken még csak ellenállhatatlanabbul tapasztalta maga felett ezt az isteni hatalmat. Ettől fogva már érdeklődik a katolikus vallás iránt, komolyabb lépéstől azonban az erkölcstelen élet, mellyel szakítani bátorsága nem volt, visszatartotta. 1847. augusztus 8-án Emsben betért a templomba, hogy a szentmisén részt vegyen. Úrfelmutatáskor végbement lelkében a csodálatos átalakulás. Sír, zokog s hálálkodik Istennek s magasztalja annak végtelen irgalmasságát. Ugyanez év augusztus 28-án részesült a szent keresztségben. Mialatt lelke alámerült az újjászületés isteni fürdőjében, mintha csak villamos áram járta volna át egész valóját, elragadtatásba esik s szemléli Krisztust mennyei trónján, a boldogságos Szüzet s az ég szentjeit. A következő évben társulatot alapít, melynek célja éji szentségimádások rendezése. Zenei tudását is az oltáriszentségi Jézus szolgálatára szenteli. 1849-ben a karmelhegyi szent Szűz szerzetébe lépett s 1850-ben pappá szentelték. Buzgó s kimondhatatlanul áldásos apostoli tevékenység után ő, az egykori szerzetesgyűlölő, mint szerény s alázatos szerzetes: Oltáriszentségről nevezett Ágoston testvér 1871. január 20-án lehelte ki nemes lelkét.