A halálos és bocsánatos bűn nem csupán abban térnek el egymástól, hogy egyik nagyobb a másiknál. A kettő között ugyanis lényeges és pedig óriási különbség van. A halálosan vétkező ugyanis elfordul Istentől, szakít vele. Ó minő hálátlanság és esztelenség! Nagyon természetes, hogy ily vakmerőségnek következményei is a legsúlyosabbak. Az ember a halálos bűn által elveszti Isten megszentelő malasztját, barátságát, eddigi jócselekedetei érdemét, képtelenné válik bármit is tenni, amiért mennyei jutalomra számíthatna. Bezárul felette az ég, megnyílik alatta a pokol, amelybe kétségkívül bele is hullik, ha halálos bűnében éri a halál. Lehet‑e ennél nagyobb szerencsétlenséget, katasztrófát elgondolni? Előbb vagy utóbb már itt a földön is el szokta érni a bűnöst az Úr sújtó keze. Ártatlanul ítéltek egy bűnöst halálra. Gyóntatója hiába igyekezett benne bánatot indítani; szünös-szüntelen ártatlanságát hangoztatta. „Lásd be, szólt erre a lelkiatya, ha nem is ebben az esetben, de már talán akárhányszor megérdemelted a halált.” „Csakugyan”, sóhajt fel erre az elitélt, „néhány éve édesanyámat a lépcsőről letaszítottam.” Isten malmai bár lassan, de jól őrölnek. Te is egy-egy halálos bűnnel, aminő pl. a vasárnapi szentmise elmulasztása a poklot is megérdemelted. Mennyivel kisebb ennél a betegség, szegénység vagy akár a testi halál. A bocsánatos bűn által az ember nem fordul el Istentől, de megsérti az iránta tartozó tiszteletet és engedelmességet. Ez szükségképpen meglazítja a szeretetet és barátságot Isten és a lélek között. A lélek még örök célja felé tart, de csak úgy, mint a kocsi, mely a kerékvágásból kizökkent. Ez bizony a kocsinak nem használ s nem sietteti a célhozjutásban. A bocsánatos bűn átka, főképpen, ha megszokottá válik, abban mutatkozik, hogy a szeretetben, erényéletben meglazult lelket előkészíti a nagy bukásra, a halálos bűnre. A vadászebek a szarvast agyonharapni nem tudják, de űzik, hajtják a veszedelembe, a vadász golyója elé. A bocsánatos bűnre végül a tisztítóhely hosszú, kínos szenvedése vár a másvilágon.
A halálos bűnt kötelesek vagyunk az örök büntetés terhe alatt – és pedig lehetőleg számszerint – meggyónni. A bocsánatos bűnöket meggyónni üdvös és hasznos, de arra kötelesek nem vagyunk.