A tökéletesség, amelyre törekedni a szerzetesnek állapotbeli kötelessége: az isteni s felebaráti szeretet tökéletessége.
A tökéletességre, vagyis a tökéletes szeretetre való törekvés szempontjából Krisztus misztikus teste az Egyház, a maga gyönyörű változatosságában három életállapotot tüntet fel. Az egyik a parancstartásé, amelybe általában a világi hívek tartoznak. A másik a tökéletességre való törekvésé, amelybe a szerzetesek sorakoznak. Végül a tökéletességé, amelyben az Egyház a legfőbb méltóságot elfoglalókat, a püspököket kívánja látni. Ez a beosztás – nagyon világos – az illető életállapot jellegére s nem pedig a benne elhelyezkedő lelkek tökéletességi fokára vonatkozik. Mert, hogy többet ne említsünk, igen sok szerzetes és nem kevés világi a tökéletességet valóban eléri és ugyanezt minden püspökről nem lehet elmondani.
A szerzetes tehát, főleg pályája elején nem köteles tökéletes lenni, de lélekben járó feladata a tökéletességre komolyan s állandóan törekedni. Minthogy ez főleg a fogadalmak s szerzetszabályok betartása által történik, azért súlyosan vétene a szerzetes sajátos állapota ellen, ha fogadalmait fontos dologban szokásszerűleg megszegné, avagy szabályait teljesen elhanyagolná, megvetné.