I.
Most ismét szólok, Uram, és nem hallgatok, füledbe súgom, Istenem, Uram, Királyom, aki a magasságban lakol: „Ó, mily nagy, Uram, a te édességednek bősége, amit azok számára tartogatsz, akik félelmedben élnek.”
Hát még mi vagy azoknak, akik szeretnek, akik egész szívvel neked szolgálnak?
Valóban kimondhatatlanul édes a rólad való elmélkedés, amelynek kegyelmét megadod azoknak, akik szeretnek téged.
Ebben mutattad meg nekem legfőképpen szeretetednek gyöngéd hatalmát, hogy amikor még nem voltam, megteremtettél, mikor messze tévelyedtem tőled, magadhoz visszavezettél, hogy szolgálhassalak, s meghívtál engem szeretetedre.
Ó örök szeretet forrása, mit mondjak rólad?
Hogyan feledhetnélek el, ha te méltóztattál emlékezni rám, akkor, amikor összeroskadtam és elvesztem?
Minden reményen fölül irgalmasságot gyakoroltál a te szolgáddal szemben, és minden érdemem fölött kegyelmedet, barátságodat nyújtottad.
Mivel háláljam meg ezt a te kegyelmedet?
Mert nem adatott meg mindenkinek, hogy mindent megtagadva a világtól elszakadjon, és szerzetesi életet éljen.
Vajon nagy teljesítmény az, hogy szolgálok neked, akinek minden teremtmény szolgálni tartozik?
Nem szabad nagynak tartanom saját szolgálatomat, de azt sokkal inkább nagynak és csodálatosnak mondhatom, hogy oly szegény és méltatlan létemre kegyes voltál szolgálatodba fogadni és kedves szolgáid közé sorolni.
Lám, minden a tiéd, amim van, s amivel szolgállak.
Valójában inkább te szolgálsz nekem, mint én teneked.
Íme az ég és a föld, amelyet az ember szolgálatára teremtettél, megvan, és naponta megteszi, amit rendelésed elészab.
S ez még kevés: még az angyalokat is az ember szolgálatára rendelted.
De mindezt meghaladja az, hogy te magad méltóztattál az ember szolgálatába szegődni, s jutalmul magadat ígérted neki.
Mit adhatok neked mindezért az ezernyi jóért?
Bárcsak szolgálhatnálak életemnek minden napján.
Bárcsak legalább egyetlenegy napon képes volnék arra, hogy méltóképpen szolgáljalak.
Te valóban méltó vagy minden szolgálatra, minden megbecsülésre és örök dicséretre.
Valóban az én Uram vagy, én meg a te szegény szolgád, aki tartozik azzal, hogy minden erejéből szolgáljon téged, és dicséretedből soha ki nem fogyhat.
Így akarom, erre vágyakozom, ó bárcsak mindazt, aminek híjával vagyok, kegyes volnál pótolni bennem.
II.
Nagy tisztesség, nagy dicsőség téged szolgálni és mindent megvetni érted.
Nagy kegyelemben részesülnek azok, akik önként vállalták a te szent szolgálatodat.
Rátalálnak a Szentlélek igen-igen kedves vigasztalására, akik irántad való szeretetükben minden testi gyönyörűségről lemondtak.
Nagy lelki szabadságra tesznek szert, akik nevedért a szűk ösvényre indulnak, és minden világi gonddal szakítanak.
Ó kedves és gyönyörűséges Isten szolgálata, általa valóban szabaddá és szentté válik az ember.
Bizony szent állapot a szerzetesi szolgálat, az embert angyalokkal teszi egyenlővé, Isten előtt kedvessé, a gonosz lelkek előtt félelmetessé, minden hívőnek pedig bizalmasává.
Ó mindenkor kívánatos és vállalni való szolgálat, amellyel kiérdemelhetjük a legnagyobb jót, és megszerezhetjük a soha véget nem érő boldogságot.