A hajkorona hatásai: Jóllehet a hajkorona a rendek közé nem tartozik, hanem csupán azokra előkészít, mindazonáltal az Egyház szándéka és intézkedése folytán sok hatást fejt ki és nagy kiváltságokkal kapcsolatos. A hajkorona ugyanis:
1.) a laikust egyházi férfiúvá teszi;
2.) kiveszi a világi joghatóság alól, amelynél fogva viselője egyházi engedély nélkül világi bíróság elé nem állítható;
3.) közli a kánoni kiváltságot, amelynek értelmében mindazok, akik a hajkorona viselőjét tettleg bántalmazzák, egyházi büntetésbe esnek;
4.) képessé tesz egyházi javadalom elfogadására;
5.) képessé tesz rendi hatalmat nem igénylő egyházi joghatóság gyakorlására, egyházkormányzati ténykedésekre;
6.) alkalmassá tesz az egyházi rendek felvételére.
Az ajtónállok rendje (ostiariatus) felhatalmazást ad a templom őrzésére, kapuinak nyitására, zárására, a hívek összehívására s a méltatlanoknak, aminők a hitetlenek, eretnekek, s kiközösítettek eltávolítására.
Az olvasók rendje (lectoratus) felhatalmaz a Szentírásnak a templomban való nyilvános olvasására, a leckéknek a szentmisén kívül – a zsolozsmában s egyéb szertartásokban való éneklésére, a hitelemzésre, a kenyérnek s az új terményeknek megáldására.
Az ördögűzők rendje (exorocistatus) hatalmat közöl az ördögűzésre, exorcismusra, amely a gonosz szellemnek a megszállottakból való eltávolítására s egyéb kártékony hatásainak megtörésére irányul.
Tulajdonképpeni ördögűzést a mai egyházi fegyelem szerint csupán a püspöktől erre külön felhatalmazott áldozópap végezhet. Egyéb exorcismusok némely szentséggel s szentelménnyel kapcsolatosak.
A gyertyavivők rendje (acolythatus) felhatalmaz az ünnepélyes misékben a gyertya hordására, valamint arra, hogy a felszentelt az Eucharistia anyagául szolgáló, kenyeret s bort az oltárhoz viheti.
Az alszerpapok rendje (subdiaconatus) hatalmat ad az ünnepélyes szentmisékben való segédkezésre, a szentlecke éneklésére s kehelykendők és korporálék kimosására.
A szerpapok rendje (diaconatus) hatalmat közöl, hogy a felszentelt az ünnepélyes szentmisékben az áldozópapnak közvetlenül segédkezzék, az evangéliumot énekelje, a keresztséget ünnepélyesen kiszolgáltassa, a híveket áldoztassa és az isteni igét hirdesse.
Azonban keresztelnie, áldoztatnia s prédikálnia csupán a plébánosnak kellő okokból megadott engedélyével szabad, sőt a prédikáláshoz a püspöktől nyert megbízás is szükséges.
Az áldozópapi rend (presbyteratus) hatalmat ad Krisztus valóságos és misztikus teste felett, vagyis a misézésre, gyóntatásra s azoknak a szentségeknek kiszolgáltatására, amelyek püspöki rendet nem kívánnak; a keresztény hit tanítására, s az áldás-adásra.
A püspöki rend (episcopatus) végül felhatalmaz a bérmálásra, a püspöki s egyéb rendek feladására s az istentisztelethez szükséges tárgyak megszentelésére.
Aquinói Szent Tamás szerint valamennyi rend az Eucharistiára vonatkozik s mintegy arra „rendezi” a lelkeket. A pap (püspök) az Eucharistiát előállítja, a szerpap kiszolgáltatja, az alszerpap a szentség anyagát a szent edényekbe készíti elő, a gyertyavivő ugyanerről az anyagról még nem szent edényekben gondoskodik; az ördögűző megtisztítja azokat, akiket az ördög az Eucharistia vételében akadályozni akar, az olvasó oktatja azokat, akik az Eucharistia fogadására készülnek, az ajtónálló az Eucharistiától távoltartja a hitetleneket.
Az összes rendeknek az Eucharistiára vonatkoztatása bár szellemes s nem minden alap nélküli, de egyben-másban mesterkéltnek látszik; legalább is a kisebb rendek szentségi jellegére belőle következtetést vonni – miként ezt némelyek teszik – nem lehet.