I.
Minden ügyben a végre figyelj: hogyan állsz majd meg szigorú bírád előtt, aki előtt semmi sem titok, akit ajándék meg nem veszteget, mentegetőzés nem enyhít, hanem igazság szerint ítél.
Ó nyomorult és ostoba bűnös, mit felelsz majd Istennek, aki minden bűnödet ismeri, hiszen sokszor a haragvó embernek tekintetétől is rettegsz.
Miért nem készülsz az ítélet napjára, amikor majd senki más mögé nem bújhat, védelmet másnál nem kereshet, hanem ki-ki magának elegendő terhe lesz?
Most hasznos a fáradságod, elfogadásra talál a könnyed, meghallgatásra a jajveszékelésed: elégtételre és lelked tisztogatására alkalmas a kesergésed.
Nagy és üdvösséges tisztulása van a szenvedő embernek, ha úgy állja a rajta esett jogtalanságokat, hogy inkább a másik bűnén bánkódik, mint a maga sérelmén; ha örömest imádkozik azokért, akik ellene fordulnak: és vétküket szívből megbocsátja; ha maga nem késik bocsánatot kérni másoktól; ha könnyebben könyörül, mint haragszik; ha önmagán gyakran erőt vesz: és azon van, hogy testét teljesen lelkének vesse alá.
Jobb most bűneinket letisztogatni, hibáinkat lenyesni, mint a tisztító helyre hagyni a tőlük való szabadulást.
Magunkat csapjuk be, ha testünket rendetlen szeretettel szeretjük.
Mi mást emészt el az a tűz, mint a bűneidet?
Minél engedékenyebb vagy most önmagaddal szemben, tested kívánságait követve, annyival keményebben lakolsz majd, annál több égetni valót gyűjtesz.
II.
Ki miben vétett, abban fog keservesebben bűnhődni.
Ott a resteket égő ösztökékkel döfködik, a torkosokat iszonyú éhséggel, szomjúsággal kínozzák.
A paráznákat és a testi élvezetek kergetőit izzó szurokkal és büdös kénnel öntözik, az irigyek, mint veszett kutyák, vonítanak a fájdalomtól.
Nem lesz semmi vétek, amelyre ne sújtana sajátos büntetés.
Ott a gőgösök szégyennel telnek el, a fösvényeket szánalmas szegénység szorongatja.
Az ott való kínban nehezebb lesz egyetlen óra, mint itt száz esztendő a legkeményebb vezeklésben.
Ott semmi nyugalmuk, semmi vigasztalásuk nem lesz a bűnhődőknek, itt mégis néha szünete van a fáradozásnak, és enyhülést találunk barátaink vigasztalásában.
Most légy hát gondos, magaddal törődő, most bánd bűneidet, hogy az ítélet napján biztonságban lehess a szentek között.
Mert akkor az igazak nagy bátorságban állnak azokkal szemben, akik sanyargatták és elnyomták őket.
Akkor ítélni fog, aki most alázatosan az emberek ítélete alá veti magát.
Akkor nagy biztonságban lesz a szegény s az alázatos: rettegve retteg a kevély.
Akkor kiderül majd, hogy az volt bölcs e világon, aki Krisztusért megtanult oktalan és megvetett emberként élni.
Akkor kedves lesz minden türelemmel viselt zaklattatás, és minden gonoszság befogja száját.
Akkor örvend minden Istennel törődő ember, és kesereg minden istentelen.
Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig gyönyörökkel lakott jól.
Akkor fényessé változik a kopott köntös: és elsötétül a finom öltözet.
Akkor több dicséretet kap a szegényes hajlék, mint az aranyos palota.
Akkor hasznosabb lesz az állhatatos béketűrés, mint a világnak minden hatalma.
Akkor jobban felmagasztosul az őszinte engedelmesség, mint minden világias ravaszkodás.
Akkor több örömet szerez a tiszta lelkiismeret, mint a tudós bölcselkedés.
Akkor a gazdagság megvetése többet nyom a latba, mint a földön lakók minden vagyona.
Akkor nagyobb vigasztalást jelent az áhítatos ima, mint a gazdag lakoma.
Akkor nagyobb öröm lesz, hogy megtartottad a szilenciumot, mint hogy sokat szaporítottad a szót.
Akkor többet érnek a szent cselekedetek, mint a sok szép beszéd.
Akkor több tetszésre talál a kemény élet és a szigorú vezeklés, mint minden evilági gyönyörűség.
Tudj most egy keveset szenvedni, hogy akkor a nagyobbaktól szabadulhass.
Itt próbáld meg először, mit bírsz majd odaát.
Ha most olyan keveset tudsz elviselni, hogyan viselnéd az örökkétartó kínokat?
Ha most csekélyke szenvedésben elveszted türelmedet, mire visz a kárhozat tüze?
Lám, valóban nem lehet részed kétféle örömben: hogy evilágon is gyönyörűségben élj, és aztán Krisztussal is uralkodjál.
Ha mindmáig szakadatlanul nagy megbecsülésben és élvezetek közt éltél volna, mi hasznod volna belőle, ha ezennyomban meg kellene halnod?
Minden hiábavalóság tehát, csak az nem, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk.
Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem büntetéstől, sem ítélettől, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes szeretet biztos utat nyit Istenhez.
Aki pedig még örömét leli a bűnben, az, nem csoda, ha fél a haláltól meg az ítélettől.
Egyébként is jó, hogy ha már a szeretet nem tart vissza a rossztól, legalább a kárhozattól való félelem kordában tartson.
Aki aztán Isten félelmét nem ismeri, sokáig nem maradhat meg a jóban: hanem előbb-utóbb a sátán hálójába kerül.