A katolikus Egyház római szertartású papjait, az alszerpapságtól kezdve örökös nőtlenségre és tökéletes tisztaságra kötelezi. Alig van intézmény, amely a századok folyamán annyi támadásnak lett volna kitéve, s amelyet annyian félreértenének. Igen sokat az Egyház iránti gyűlölet izgat a cölibátus ostromára, a legtöbb ellenzőjére azonban ráillenek az Írás szavai: „a test szerint való ember nem fogja fel azt, mi Isten lelkéé, mert az bolondság előtte és nem értheti, mert azt lélek szerint kell megítélni”. (1Kor 2,14)
Az Egyház azonban minden – általa is jól ismert nehézség ellenére – jóllehet nem dogmáról, hanem csupán fegyelmi törvényről van szó, szívósan ragaszkodik a papi nőtlenség intézményéhez s ki is fog vele tartani a világ végéig. A cölibátusban egyik fő ütőerét látja, érzi, nem engedheti azt átmetszeni. Eljárását igazolja a történelem, a papságnak, sőt az emberiségnek magasabb rendű, életbevágó érdeke és szükséglete.