I.
Ha valamit haladni akarsz, gyökerezz bele Isten félelmébe; és ne légy túlságosan szabados, hanem minden érzékedet vesd fegyelem alá: idétlen vigadozásra se add a fejed.
Szenteld magad szívbéli töredelemre, és megtalálod az igazi jámborság forrását.
A töredelem sok jónak ismeretére elvezet, amit a könnyelműség hamar elveszteget.
Nagy csoda, hogy ember valaha önfeledten vigadhat e világon: ha számkivetett voltát megfontolja és lelkének sok veszedelmét latra veti.
Csak szívünk figyelmetlensége és a hibáinkkal való nemtörődésünk lehet a magyarázata annak, hogy nem érezzük lelkünk sérelmeit, ezért nevetünk gyakran olyankor is, amikor inkább sírnunk kellene.
Nincs igazi szabadság, sem tisztességes jókedv, csak Isten félelmében és jó lelkiismerettel.
Boldog, aki a figyelmét szerte húzó hatásoktól függetlenedni tudja, s magába szállva a szent töredelem belső központjához eltalál.
Boldog, aki megtagadja magától mindazt, ami beszennyezné, vagy akár csak meg is nehezítené a lelkiismeretét.
II.
Küzdj férfihoz illően: szokást szokással győzz le.
Ha te tudod magukra hagyni az embereket, ők is magadra hagynak majd, hogy végezd dolgodat.
Ne vedd magadra mások dolgát, és ne bonyolódjál a nagyobbak ügyes-bajos gondjaiba.
Elsősorban magadra figyelj: és minden kedves embered előtt magadat intsd különös nagy igyekezettel.
Ha az emberek nem kedvelnek, amiatt ne szomorkodjál, az essék nehezedre, ha önmagaddal nem vagy megelégedve, vagy ha magadra nem vigyázol, ahogy Isten szolgájához és derék szerzeteshez illenék.
Hasznosabb és biztonságosabb, ha az embernek, míg itt a földön él, nincs része sok vigasztalásban, főleg olyanban, amely test szerint való.
De ha isteni vigasztalásban nincs vagy csak nagyon ritkán van részünk, abban mi vagyunk vétkesek, mert nem keressük a szívbéli töredelmet: nem vetjük el teljesen a hiábavaló, külső vigasztalásokat.
Ismerd el, hogy méltatlan vagy az isteni vigasztalásra: sokkal méltóbb mindenféle zaklatásra.
Amikor az ember egészen magába száll, akkor terhére van, keserű neki az egész világ.
III.
A derék ember mindig talál elegendő okot a fájdalomra és a sírásra.
Hisz akár önmagát nézi, akár felebarátjáról gondolkodik: látja, hogy senki nem él itt háborgattatás nélkül.
És minél komolyabban vizsgálgatja magát, annál jobban elszomorodik.
Jogos fájdalom és belső töredelem akkor ébred bennünk, ha bűneinken és hibáinkon elmélkedünk, amelyek olyannyira behálóznak, hogy a mennyei dolgokról elmélkedni ritkán tudunk.
Ha többet gondolkodnál halálodon, mint a hosszú életen, minden bizonnyal jobban igyekeznél megjavulni.
Ha pedig szívedben a kárhozatnak és a tisztító tűznek eljövendő kínjait át meg átelmélkednéd, azt hiszem, hogy minden munkát és fájdalmat örömest elviselnél, és semmiféle szigorúságtól vissza nem rettennél.
De mivel mindazt nem vesszük szívünkre, a világ hízelgését pedig igencsak kedveljük, azért langyosak és nagyon restek maradunk.
Gyakran kevés bennünk a lélek, azért fakad olyan könnyen panaszra szegény testünk.
Esedezzél hát alázatosan Istenhez, hogy adja meg neked a töredelem lelkét: és mondd a prófétával: Etess engem, Uram, a könnyek kenyerével, és add nekem mértéked szerint a könnyek italát.