Aki hivatás nélkül lép a papi pályára, feltéve, hogy komoly szándéka van annak minden kötelmét híven betölteni, úgy látszik, súlyos bűnt nem követ el. A bocsánatos bűntől azonban alig menthető, mert minden jóakarat mellett is, amelyet feltételezünk, nem kis veszélynek teszi ki magát, sőt mások lelke üdvét is; jóllehet a szükséges kegyelmeket Isten az ilyenektől sem tagadja meg.
Aki pedig nyilvánvaló hivatását a papi pályára nem követi, ezért magáért bűnről alig vádolható. Egyrészt ugyanis Isten a papi állapottal járó áldozatokra kifejezett paranccsal senkit sem kötelez; másrészt minden pályán kész bárkinek megadni a szükséges kegyelmeket. Ámde nagy mulasztás nélkül a felajánlott örök papi méltóság visszautasítása nem marad, akár a gyávaság, akár más rendetlen indulat szolgáltasson is reá okot. Az effajta „szökevények” rendesen késői, keserű könnyekkel szokták megfizetni könnyelműségüket.
Kétségkívül halálosan vétkeznek azonban azok, akik azzal a kifejezett szándékkal lépnek, vagy adják gyermekeiket a papnevelő intézetbe, hogy a középiskolák után világi pályára lépjenek. Az ilyenek az igazságosság ellen is vétenek és az egyházi vagyonnal szemben visszatérítésre kötelesek.
A halálos bűntől azok sem menthetők, akik mást, pl. gyermeküket igazságtalan eszközökkel a papi pályára kényszerítenek, vagy attól visszatartják.