I.
Keress alkalmas időt arra, hogy önmagaddal foglalkozzál, és Isten jótéteményeit újra meg újra végiggondoljad.
Hagyd azt, ami csak a kíváncsiság fölcsigázására való, azt fontolgasd, ami nemcsak elfoglal, hanem arra indít, hogy magadba szállj.
Ha megtartóztatnád magad a fölösleges beszédtől, a fölösleges ide-oda mászkálástól, a sokféle újság és morgolódás meghallgatásától; volna elegendő és alkalmas időd arra, hogy belemélyedj a hasznos elmélkedésekbe.
A legnagyobb szentek, amikor csak lehetett, nem vegyültek az emberek közé, és jobb szerettek a rejtekben Istennek szolgálni.
Valaki azt mondta: Ahányszor csak emberek között voltam, emberségemben megrövidültem.
Ezt többször tapasztaljuk, ha sokat nyájaskodunk.
Könnyebb egy szót sem szólni, mint a szólásban mértéket tartani.
Könnyebb otthon veszteg maradni, mint odakint annak rendje és módja szerint vigyázni magunkra.
Aki tehát azon van, hogy belső, lelki értékekre szert tegyen, kell, hogy Jézussal együtt elvonuljon a sokaságtól.
II.
Csak az léphet bátran az emberek elé, aki szívesen rejtőzködik.
Csak az szólhat bátran, aki szívesen hallgat.
Csak az vezethet bátran, aki szívesen vállalja az alárendelt szerepét.
Csak az örvendezhet bátran, akinek jó a lelkiismerete.
S a szentek bátorságát mindig átjárta az istenfélelem; attól, hogy nagyszerű erények s kegyelem ékesítették őket, nem lankadt igyekezetük, nem kisebbedett alázatosságuk.
A gonoszok bátorsága pedig a gőgből és a kevélységből fakad, és végül önáltatássá változik.
Soha ebben az életben ne remélj magadnak teljes biztonságot, még akkor se, ha jó szerzetesnek, szent életű remetének látszol.
Akiket jobbnak tartanak az emberek, azok gyakran veszedelembe sodródnak, mert elbizakodnak.
Azért sokkal hasznosabb, ha nem kerüli el őket minden kísértés, hanem gyakran támadásban van részük, hogy elbizakodva kevélységre ne vetemedjenek, s külső vigasztalások után ne nézzenek.
III.
Ó, milyen tiszta lehetne a lelkiismerete annak, aki sohasem hajszolna mulandó örömet, sohasem törődnék evilággal.
Ó milyen nagy békében és nyugalomban élne, aki minden hiábavaló gondot félretenne, és csak az üdvösséget illető, isteni dolgokra gondolna, minden reményét Istenbe vetné.
Senki sem méltó a mennyei vigasztalásokra, csak az, aki szorgalmasan gyakorolja magát a szent összeszedettségben.
Ha azt akarod, hogy egészen összeszedhesd magad, vonulj vissza hálófülkédbe, zárd ki a világ zaját, amint írva van, nyugvóhelyeteken szálljatok magatokba.
A cellában megtalálod azt, amit odakint gyakran elveszítesz.
Ha sokat tartózkodol benne, megkedveled a cellát, ha rosszul őrzöd, megutálod.
Ha szerzeteséleted kezdetén jól belakod, és hűséges őrének bizonyulsz, később kedves barátod és nagy vigasztalásod lesz.
A csöndességben és a nyugalomban halad előre az istenfélő lélek, ott tanulja meg mindazt, ami az írásokban rejtőzik: ott akad rá a könnyek patakjára, amelyben éjszakánként megmosdik és megtisztul; hogy teremtőjével mind bizalmasabb kapcsolatba kerüljön: ahogy egyre jobban elszakad a világi zenebonától.
Aki tehát elszakad ismerőseitől és barátaitól, ahhoz közelebb lép Isten és az ő szent angyalai.
IV.
Jobb, ha rejtekben vagyunk, és a magunk dolgával törődünk, mint ha magunkról megfeledkezve akár csodajeleket művelünk.
Dicséretére válik a szerzetesfélének, ha ritkán megy a városba, ha nem szeret emberek előtt mutatkozni, közöttük forgolódni.
Minek akarod látni azt, amit bírnod tilos?
Elmúlik a világ és minden kívánsága.
Érzéki kíváncsiságod arra biztat, hogy járj, kelj mindenfelé; de mikor vége a kimenődnek, mit hozol haza: nyomott lelkiismeretet és megosztott szívet.
Vígan indulsz kifelé, és gyakran szomorúan térsz haza: a jókedvű éjszakázásra keserves reggel következik.
Így minden testi öröm hízelegve lopja közeledbe magát, de végül megmar és vesztedet okozza.
Mit láthatsz másutt, amit itt ne láthatnál?
Előtted az ég, föld és minden elemek: nem ezekből van-e minden?
Mit láthatsz másutt, ami sokáig megmarad a nap alatt?
Azt hiszed talán, hogy egyszer eljutsz az elég-hez?
Azt el nem éred soha!
Ha minden szemed előtt volna is, ami most van, mind, mind hiába látnád.
Emeld föl szemedet a magasságos Istenre: és imádkozzál bűneidért, hanyagságodért.
Hagyd a hiábavalóságokat azoknak, akik ilyesmi után törik magukat, te pedig arra figyelj, amit Isten parancsol neked.
Zárd magadra az ajtót, hívd magadhoz Jézust, akit szeretve szeretsz.
Maradj vele celládban: mert máshol nem találhatsz akkora békességet.
Ha nem mennél ki, és nem nyitnád meg füledet a világban folyó haszontalan beszédre, az áldott békében jobban elmerülhetnél.
Mihelyt új hírek hallásában keresed örömöd, föltétlenül megzavarodik szíved nyugalma.