Ez az apostoli hatalom és pedig egész teljességében a pápában, mint Szent Péter törvényes utódában székel, ő az egyedüli, ki misszióját az egész Egyházra s az egész világra kapta. Ugyanezért ő az, ki az egész Egyházra kötelező törvényeket hozhat. Az általános zsinatok határozatait is az ő helybenhagyása emeli törvényerőre. Ugyancsak a pápa az, aki az általános egyháztörvények (parancsok) alól felmentést adhat.
A püspöki kar – jóllehet a pápától függően – szintén rendes s jogos törvényhozó az Egyházban. A püspökök ugyanis az apostolok törvényes és közvetlen utódai s mint ilyenek azok hivatalát és hatalmát is örökölték, de mégis bizonyos megszorításokkal. Nevezetesen: a) az apostolok az isteni kinyilatkoztatásnak voltak eszközei, szócsövei s hit és erkölcs dolgában egyenként is tévmentességet élveztek: a püspökök ebben a kegyajándékban nem részesültek: b) az apostolok az egész világra kapták küldetésüket, a püspökök a pápa útján csupán egyes területekre, egyházmegyékre nyerik azt.
Már Szent Péter így inti az általa felszentelt püspököket: „Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját”. (1Pet 5,2) Szent Pál Titust külön Kréta püspökének rendeli. (Tit 1,5) A Milétusban egybegyűlt püspököktől hajóba szállta előtt így búcsúzik: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, melyen titeket a Szentlélek püspökökké tett az Isten anyaszentegyházának kormányzására”. (ApCsel 20,28)
Ugyanezért a püspökök – és pedig egyedül ők – a saját egyházmegyéjükben a törvényhozók. A káptalanok, az egyházmegyei zsinat, melyet időnként összehívni tartoznak (356. kánon), csupán tanácsadói tisztet tölthetnek be oldala mellett. Az egész Egyházat kötelező törvényeket azonban a püspökök nem hozhatnak s ilyenek alól fel sem oldhatnak. Ha a püspök, plébános vagy más pap általános egyházi törvények alól, minők pl. az „öt parancs”, felmentést ad, ezt csupán a pápától kapott felhatalmazás alapján s kivételes esetekben teheti.