I.
Igen nagy dolog engedelmességben élni, magunkat elöljáró alá vetni, az önrendelkezésről lemondani.
Sokkal biztonságosabb az alattvaló helyzete, mint az elöljáróé.
Sokan inkább kénytelen-kelletlen élnek engedelmességben, mint szeretetből, ezeknek mindig van valami sérelmük, nagyon könnyen zúgolódni kezdenek.
Nem is szerzik meg a lélek szabadságát, míg egész szívvel, Isten kedvéért magukra nem veszik az engedelmesség igáját.
Fuss bár ide s tova: nem lelsz másban nyugalmat, csak ha alázatosan elöljáród kormánya alá veted magadat.
Sokakat megtévesztett már az, hogy sokféle helyen jártatták eszüket, s ide-oda vándoroltak.
II.
Igaz, hogy ki-ki szeret saját feje szerint cselekedni, és szívesebben hajlik azokhoz, akik úgy gondolkodnak, mint ő.
De ha Isten van közöttünk, úgy van rendjén, hogy néha a magunk tetszésétől is el tudjunk szakadni a békesség kedvéért.
Ki olyan bölcs, hogy mindent velejéig átlásson?
Ne bízzál hát túlságosan a saját véleményedben, hallgasd meg szívesen másokét.
Ha a te véleményed helyes, de azt Istenért elhagyva mást követsz, az nagyobb előmeneteledre szolgál.
Gyakran hallottam, hogy biztonságosabb hallgatni valakire, tanácsot elfogadni, mint adni.
Megeshetik, hogy ha mégoly helyes is valakinek a véleménye, az, hogy a máséba nem nyugszik bele, bár úgy követelné a józan belátás és az okosság, kevélységnek és nyakasságnak jele.