Azok után, amiket az Egyházról tudunk, nem annyira bizonyítanunk, mint inkább csak kidomborítanunk kell azt, hogy a katolikus Egyház a lelkeknek egyedül hivatott s jogosult törvényhozója és kormányzója. Az isteni Üdvözítő apostolainak s jogutódaiknak azt mondotta: „Amint engem küldött az Atya, én is küldetek titeket”. (Jn 20,21) Vagyis: amily hatalommal engem Atyám felruházott az Egyház megalapítására és kormányzására, oly hatalommal ruházlak fel én is titeket. Talán még világosabbak az Úrnak következő igéi: „Ha (valaki) az Anyaszentegyházra sem hallgat, legyen neked, mint a pogány és a vámos. Bizony mondom nektek, amiket megkötöztök a földön, meg lesznek kötve mennyben is; és amiket feloldoztok a földön, fel lesznek oldozna mennyben is”. (Mt 18,17.18)
És íme az apostolok hatalmukat csakugyan gyakorlatba is vették. Jeruzsálemben összegyűlve Szent Péter elnöklete alatt elhatározták, hogy a zsidó szertartások a hívekre nézve többé nem kötelezők. Pál apostol parancsot ad arra nézve, miként kell az istentiszteletet megtartani. (1Kor 11,17) Elrendeli, hogy a nők a templomban hallgassanak s csak födött fővel imádkozzanak. Viszont a férfiaknak födetlen fővel kell az egyházi imákban résztvenniök. (1Kor 14,34; 11,4) A vérfertőztető korinthusit az apostol kiközösíti s megtérése után újból beveszi az Egyház közösségébe. (2Kor 11,5–8)
Éppoly bizonyos azonban az is, hogy Krisztus a törvényhozói s kormányzói hatalmat a hívek kizárásával egyedül az apostolokra s utódaikra hagyta. Valahányszor ugyanis az Úr a hatalom átruházásáról beszél, mindannyiszor egyenesen az apostolokhoz intézi szavát. A néppel ilyen esetekben semmi dolga, sőt annak kötelességévé teszi, hogy az apostolokra hallgasson: „Aki titeket hallgat – úgymond apostolaihoz –, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, ki engem küldött”. (Lk 10,16)
És az apostolok is ennek teljes tudatában vannak. Mikor az áruló iskarioti Judás helyébe új apostolt választanak, nem hívnak népgyűlést össze, de még csak önmagukban sem bíznak, hanem az Urat kérik, hogy ő, ki mindenkinek szívét ismeri, mutassa meg, kit akar a két jelölt közül. És a megválasztott apostol – a hívek minden megkérdezése nélkül – „elfoglalja a szolgálat és apostoli hivatal helyét”. (Vö. ApCsel 1,24.25)
Lelki hatalmat az apostolok csupán olyanoknak engednek gyakorolni, akiket ők ezzel megbíztak s kézfeltevés által erre felszenteltek. Világos bizonyság erre Barnabásnak s Pálnak küldetése. (ApCsel 15,21–25)
Nyilvánosan s a hívek minden legkisebb ellentmondása nélkül vallják, hogy hatalmuk nem a néptől, hanem onnan felülről vagyon: „Úgy tekintsen minket az ember – mond Szent Pál –, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárait”. (1Kor 4,1)