Krisztus szeretett örömet szerezni. Nyilvános életének első csodája volt a kánai menyegzőn a víz borrá változtatása, hogy vendéglátó házigazdáit megmentse a szégyentől, mely a bor fogytával fenyegette őket.1 Halljuk, hogyan hív bennünket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én felüdítlek titeket”.2 És mennyire beváltotta ígéretét! Az evangélisták gyakran említik, hogy azért tett csodát, mert „szánalomra indult”.3 Ezért gyógyítja meg a bélpoklost, ezért támasztja fel a naimi özvegy fiát. Azért sokasítja meg a kenyeret, mert „szánja a sereget”, mely három napig folyton követte őt és éhezett.4 A zsidók azon osztályának, akiket a farizeusok bűnösöknek tartottak, a vámosoknak feje, Zakeus hőn óhajtotta látni Krisztust. De mivel kis termetű volt, nem juthatott hozzá, mert a tömeg mindenfelől körülvette őt. Ezért az út mentén, melyen Jézusnak el kellett haladnia, felmászott egy fára. És az Úr Jézus megelőzi ennek a vámosnak a kívánságát: mikor közel ér hozzá, azt mondja neki, hogy szálljon le, mert az ő vendége akar lenni. Zakeus örömmel fogadja házában, hiszen kívánsága várakozásán felül teljesült.5 Továbbá barátai kedvéért hatalmát is szeretete szolgálatába állítja. Márta és Mária siratják előtte testvérüket, Lázárt, kit már el is temettek. Jézus megrendül. Könnyek peregnek szeméből, igazi emberi könnyek, melyek azonban Isten könnyei is: „Jézus… könnyezék”. „Hová tettétek őt?” – kérdezi tőlük rögtön, mert szeretete nem maradhat tétlen és kész feltámasztani barátját. És a zsidók, e jelenet tanúi azt mondták: „Íme mennyire szerette őt!”6
Krisztus „Istenünk itt a földön megjelent jósága” – mondja Szent Pál, aki szívesen használja ezt a kifejezést.7 Király, de „szelíd” király,8 aki megbocsátást hirdet és boldogoknak nevezi azokat, aki az ő példájára irgalmasok.9 Mindenfelé „körüljárt, jót cselekedvén”,10 – mondja Szent Péter, aki három évig együtt élt vele. Miként az irgalmas szamaritánus, akinek ő maga írta le oly szépen szerető tevékenységét, Krisztus is karjába vette az emberiséget, magára vette minden fájdalmát: „Valóban a mi betegségeinket ő hordozta, s a mi fájdalmainkat ő viselte”11. Azért jött, hogy „eltörölje a bűnt”,12 mert ez a legnagyobb rossz, az egyetlen igazi rossz. Kiűzte a sátánt a megszállottak testéből, de még inkább a lelkekből, mikor saját életét adta mindegyikünkért: „Szeretett engem és önmagát adta értem”.13 Van-e ennél fenségesebb jele a szeretetnek? Nincs! „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”14
Tehát Jézus szeretete az emberek iránt példakép. Utána kell igazodnia a mi szeretetünknek is: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket”.15 – Mi a legmélyebb oka annak, hogy az Úr Jézus annyira szerette tanítványait és bennük minket is?
Mert Atyjához tartoztak: „Könyörgök értük…, kiket nekem adtál; mert ők tieid”.16 Mivel a lelkek Istenéi és Krisztuséi, azért kell szeretnünk őket. Szeretetünknek természetfelettinek kell lennie. Az igazi szeretet az Isten iránti szeretet, mely nemcsak Istent, hanem azokat is átkarolja, akik egyek vele. Miként Krisztus mindenkit szeretett, ugyanúgy nekünk is minden lelket kell szeretnünk, odaadásunk végső határáig: „Mindvégig”.
1 Jn 2,1-11
2 Mt 11,28
3 Lk 7,13
4 Mt 8,2
5 Lk 19,5-6
6 Jn 11,36
7 Tit 3,4
8 Mt 21,5
9 Uo. 5,7
10 ApCsel 10,38
11 Iz 53,4
12 Zsid 9,26
13 Gal 2,20
14 Jn 15,13
15 Uo. 13,34
16 Uo. 17,9