Az erkölcstani írók példája szerint a szentségi elégtétellel kapcsolatban nyomban szólunk a szent búcsúról is. A lehető legrövidebben tesszük ezt, mert a Keresztény Kis Könyvtárnak egy másik száma kitűnően s kimerítően tárgyal róla.1
A szent búcsúban az Egyház Jézus Krisztus és a szentek érdeméből a gyónáson kívül elengedi nekünk azokat a büntetéseket, amelyeket a már megbocsátott bűneinkért még el kellene szenvednünk. A bűnbocsánat után ugyanis, miként tárgyaltuk, rendesen még fennmarad a bűneinkért járó büntetés egy része, amelyet vagy itt a földön, vagy a tisztítótűzben kell leszenvednünk.
Ha a hátralevő büntetést Egyházunk teljesen elengedi, akkor teljes búcsút nyertünk tőle. Ha csak egy részét engedi el, akkor a búcsú részleges, pl. 200–300 napi búcsú. Az őskeresztény korban ugyanis 200–300 napig kellett volna szigorú penitenciát tartanunk, miként ezt könyvecskénk első részében ismertettük, hogy Isten és az Egyház színe előtt annyi büntetést törlesztünk le, mint amennyinek elengedését most Krisztus és a szentek túláradó érdemeiből rövid imával megnyerhetünk. Ezt jelenti a bizonyos imákhoz vagy fohászokhoz csatolt 200–300 stb. napi búcsú.
Hogy búcsút nyerhessünk a) a kegyelem állapotában kell lennünk; b) pontosan kell teljesítenünk az előírt feltételeket. A teljes búcsúhoz rendesen ki van kötve, hogy előbb a szentségekhez járuljunk. A napi áldozok azonban minden búcsút külön gyónás nélkül is elnyerhetnek. Aki hetenkint legalább 5–6-szor áldozik, napi áldozónak számít.
Minthogy Egyházunk oldó- s kötőhatalma folytán az üdvösség minden akadályát elháríthatja, tehát az ideigvaló büntetéseket is elengedheti, szóval búcsút adhat. A tridenti szent zsinat ezt a XVI. század ún. reformátoraival szemben tanítja s mint katolikus hitágazatot hivatalos hitvallásába foglalta: „Erősítem, hogy Krisztus Anyaszentegyházának hatalmat adott búcsúk engedélyezésére és ezek használata a keresztény népnek igen üdvös”.
Az Egyház napjainkban szinte pazar kézzel nyújtja nekünk a búcsú kincseit. Mintha ezzel némileg pótolni akarná a napjainkban annyira aláhanyatlott vezeklő szellemet. Mintegy menedéket akar nyújtani a modern embernek a tisztítótűz elől, amelyre annyi adósságot gyűjt anélkül, hogy azt önkéntes penitencia által törlesztené. Igen sok keresztényre ráillenek Vianney Szent János arsi plébános szemrehányó szavai: „Az ember fel sem veszi a búcsúkat, mintha csak learatott búzaföld mellett haladna el. Bezzeg halálunk óráján keservesen fogjuk ezt megbánni”.
Használjuk a szent búcsúkat, de ne csak a magunk, hanem kedves elhunytjaink érdekében is, mert hiszen a búcsúk legnagyobb része azok javára is felajánlható.
1 11. szám. Dr. Schermann Egyed: A búcsú.