Minden hozzáértő felette fontos dolognak tartja, hogy az ember lelkét minél gyakrabban, de főleg minden áldott este komolyan megvizsgálja. A gyakori lelkiismeretvizsgálás ugyanis a jó gyónásnak legjobb előkészítője, de egyben a tökéletesedésnek nélkülözhetetlen feltétele. Már a pogány világ a józan ész fénye mellett tudta, beismerte ezt. Így már Pithagoras előírja tanítványainak, hogy napjában kétszer, délelőtt és este magukhoz ezt a három kérdést intézzék: Mit tettem? Hogyan tettem? Hogyan kellett volna tennem? Seneca pedig azt vallja magáról: „Elvül tűztem ki, hogy magamat naponkint megvizsgálom. Midőn este ki van oltva a világosság s az enyémek már álomba merültek, visszatekintek az egész napra és átgondolom minden szavamat, minden tettemet. Semmit ki nem hagyok, mindent fontolóra veszek; azután így szólok magamhoz: Légy rajta, hogy ezt vagy azt ne tedd többé”.
Helytelen volna, ha a pogányok megszégyenítenék e pontban a keresztényeket, akiknek a gyakori lelkiismeretvizsgálatot nem csupán a józan ész, hanem a hit is annyi nyomós okkal ajánlja.
Kövessük tehát ebben is az Istentől szemünk elé állított nagyszerű mintákat, a szenteket. És ha nem is tudjuk nyomon kísérni őket, legalább ne maradjunk el túlmessze tőlük. Borgias Szent Ferenc naponkint két órát fordított lelkiismeretvizsgálásra, Loyolai Szent Ignác minden letelt órára röviden visszapillantott, hogy a következőt lehetőleg még jobban töltse. Szívleljük meg legalább azt a jó tanácsot, amelyet Szalézi Szent Ferenc ad édes mindnyájunknak: „Úgy kell mindennap ágyba mennünk, mint mikor a gyóntatószékhez járulunk. Ilyenkor ugyanis megvizsgáljuk lelkiismeretünket, bánjuk bűneinket és erősfogadást teszünk. Ugyanezt tegyük lefekvés előtt is”. Aki így jár el, azt a halál sohasem fogja készületlenül találni.