Az Úr Jézus annyira vágyódott velünk egyesülni, hogy sokféle eszközt adott ennek megvalósítására. A különféle szentségekkel együtt az imádságot is a kegyelem forrásává tette. Igaz, hogy a szentségek, mint az előző fejezetekben gyakran említettük, a kegyelmet önmaguktól hozzák létre az olyan lélekben, aki úgy járul hozzájuk, hogy nem gördít akadályt működésük elé. Az imádságnak magában véve nincs ilyen belső hatása. Mindazonáltal nincs kevésbé nagy szükségünk rá az isteni kegyelem megszerzéséhez. Látjuk, hogy Krisztus Jézus nyilvános életében csodákat tett az imádságra. Egy bélpoklos jelenik meg előtte: „Uram, könyörülj rajtam”, és ő meggyógyítja. Elébe vezetnek egy vakot: „Uram – mondja, – add, hogy lássak”. Az Úr Jézus visszaadja látását. Márta és Mária így szól hozzá: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérünk”. Erre a kérő imádságra Krisztus Lázár feltámasztásával felel. – Ezek ideiglenes javak; de az Úr magát a kegyelmet is megadta az imádságra. „Uram – mondja neki a szamariai asszony, – adj nekem abból az élő vízből, melynek te vagy a forrása és amely megszerzi az örök életet.” És Krisztus felfedi előtte, hogy ő a Messiás, rávezeti, hogy vallja be vétkeit, hogy megbocsáthassa őket. A kereszten a jobb lator csak arra kéri, hogy emlékezzék meg róla és ő teljesen megbocsát neki: „Még ma velem leszel a paradicsomban”.
Különben az Úr Jézus maga buzdított bennünket erre a kérő imádságra: „Kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyitnak nektek…1 Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben (azaz reám hivatkozva), megadja nektek”.2 Szent Pál is biztat bennünket, hogy „mindenkor Lélekben esedezzünk minden imádságban és könyörgésben”.3 – Látjuk tehát, hogy a szóbeli kérő imádság hathatós eszköz Isten ajándékainak elnyerésére.
Itt elsősorban a belső imádságról akarunk tárgyalni. Ez a kérdés is nagyon fontos.
Az imádság egyike a legfontosabb eszközöknek, hogy megvalósítsuk itt a földön Istennel való egyesülésünket és Krisztus Jézus követését. Ha lelkünk gyakran kapcsolódik össze Istennel a hitben, az imádság és az imádságos élet által, akkor ez a kapcsolat hathatósan segíti lelkünk természetfeletti szempontból való átalakulását. A jól végzett imádság, az imádságos élet átalakító hatású.4
Sőt, ha az imádságban egyesülünk az Istennel, akkor még gyümölcsözőbben részesülünk a többi eszközben is, amelyeket Krisztus azért rendelt, hogy közölje magát velünk és hasonlókká tegyen önmagához minket. – Miért? Talán az imádság kiválóbb, hatásosabb, mint a szentmiseáldozat, mint a szentségek, amelyek a kegyelem legbiztosabb közvetítői? Egyáltalában nem. Valahányszor e forrásokhoz járulunk, mindannyiszor nagyobbodik a kegyelem, növekszik bennünk az isteni élet. De ez a növekedés, legalább is részben, saját előkészületünktől függ.
Az imádság, az imádságos élet fenntartja, ösztönzi, éleszti és tökéletesíti a hit, alázatosság, bizalom és szeretet érzelmét. Ezek együttesen készítik elő a legjobban a lelket az isteni kegyelem bőséges befogadására. Az a lélek, akinek meghitt barátja az imádság, több hasznot merít a szentségekből és az üdvösség többi eszközéből, mint az, akiben az imádság csak néha-néha kap erőre, vagyis nincs hatása és ereje. Az olyan lélek, aki nem szánja rá magát hűségesen a belső imádságra, hiába imádkozza a zsolozsmát, hiába vesz részt a szentmisén, járul a szentségekhez és hallgatja Isten igéjét, előmenetele gyakran mégis csak közepes lesz. Miért? Mert tökéletességünk és életszentségünk legfőbb szerzője maga Isten, a belső imádság pedig Istennel tart fenn gyakori kapcsolatot a lélekben. Mintegy tűzhelyet gyújt és miután meggyújtotta, állandóan táplálja is a lélekben, melyben ha nem lángol is állandóan, legalább mindig ott izzik a szeretet tüze. És ha ez a lélek közvetlen kapcsolatba kerül az isteni élettel, például a szentségekben, ez a tűz, mint valami hatalmas fuvallat, úgy ragadja meg, emeli fel és tölti el csodálatos gazdagsággal. A lélek természetfeletti életének mértéke az az egyesülés, mellyel összefonódik Istennel, Krisztus által, a hitben és szeretetben. Szükséges, hogy ez a szeretet tettekben nyilvánuljon. Hogy azonban ezek a cselekedetek szabályosan és erőteljesen létrejöhessenek, ahhoz imádságos élet szükséges. Megállapíthatjuk, hogy az isteni szeretetben való előrehaladásunk lelkiéletünk megszokott útjain gyakorlatilag imádságos életünktől függ.
Lássuk tehát, mi az imádság, azaz miben áll lényege; – melyek fokai; azután milyen feltételek mellett termi meg összes gyümölcseit.
Alig szükséges mondanunk, hogy nem tudományos értekezést szándékozunk adni az imádságról. Van már több ilyen kiváló mű. Csupán néhány lényeges szempontot kívánunk kiemelni, melyek összefüggenek e könyv vezérgondolatával: természetfeletti fogadott fiúságunkkal Jézus Krisztusban, aki kegyelmével és Lelkével éltet bennünket.
1 Mt 7,7
2 Jn 16,23
3 Ef 6,18
4 „Egy lélek sem hízeleghet magának azzal, hogy lelke mélyén Jézus képét hordozza, ha nem tudja megvalósítani azt a lelkiállapotot, melyet imádságos léleknek nevezünk. Megvalósítási módja keveset számít, de megléte nélkülözhetetlen.” Mgr. Gay: Instructions en forme de retraite, 13. fej.