Az erkölcstani írók erősen vitatják, vajon fel van-e mentve s mennyiben, a gyónás teljessége alól az, aki nem vallhatná be vétkét anélkül, hogy ezzel egyben bűntársát a gyóntató előtt el ne árulná. A természettörvény ugyanis tiltja, hogy felebarátunk ismeretlen vétkét bárki – s így a gyóntató előtt is – igen fontos ok nélkül leleplezzük s így becsületét lerontsuk, tönkretegyük.
Mindenesetre tanácsos, hogy az ilyen kényes esetben a gyónó, ha csak teheti, gyóntatót keressen, aki viszonyait nem ismeri. Ez a kötelezettség azonban semmiképp sem súlyos és számos körülmény teljesen felmenthet alóla. Hiszen az erkölcstan szerint nagy bűnt is szabad másról egyetlen okos egyénnek elmondani, akiről méltán feltehető, hogy azt titokban tartja, feltéve, hogy erre kellő okunk van, aminő pl. tanács vagy vigasz keresése. Ámde, ha valamikor, ám a szentgyónásban mindez a feltétel nagyon megvalósul.
A gyóntatónak szigorúan tilos a bűntárs után kutatni, de joggal felteheti azokat a szükséges kérdéseket, amelyek őt akaratlanul is annak nyomára vezetik. E nélkül alig gyóntathatna meg egy előtte ismert gyermeket, hitvest, családapát stb. Azonban, olykor a gyónót teljes szigorral arra kötelezheti, hogy bűntársát illetékes helyen maga jelentse fel, ha ezt a fontos közjó így követeli.