Ennek az istendicséretnek, melyet az Egyház a szentmiseáldozatban és a szentmisét körülvevő zsolozsma imádságóráiban Istennek bemutat, nemcsak hatalmas közbenjáró ereje van, hanem megszentelő értéke is nagy. Hogyan lehetséges ez?
Az Egyház az év ünnepköreinek beosztásával a közös nyilvános imádságot lelkünk számára a világosság forrásává tette, hogy jobban belekapcsolódhassunk Krisztus lelkének érzelmeibe és életének misztériumaiba. Lássuk tehát, hogyan osztotta be az ünnepköröket, amelyek folyamán hivatalosan magasztalja Istent és bemutatja előtte hódolatát.
Mint tudjuk, az egyházi év két ünnepkörre oszlik: az egyik ádventtal, karácsony előkészületi idejével kezdődik és pünkösdig tart. A másik a pünkösd utáni vasárnapokat foglalja magában.1
Az első rész tartalmát lényegében Krisztus misztériumai alkotják. Az Egyház nagy vonásokkal emlékezetünkbe idézi isteni Vőlegénye földi életének legfőbb állomásait: ádventben elénk állítja küldetése előkészítését az Ószövetségben; karácsonykor betlehemi születését; vízkeresztkor emlékeztet arra, hogyan nyilatkoztatta ki magát a pogányoknak a napkeleti bölcsek személyében; majd következik bemutatása a templomban; azután a nagyböjt folyamán megünnepli böjtölését a pusztában, majd a nagyhéten szenvedését és halálát; húsvétkor megénekli feltámadását és mennybemenetelét. Az ünnepkört a Szentlélek elküldése és az Egyház megalapítása zárja be.
Mint a jegyes, aki előtt senki sem kedvesebb vőlegényénél, az Egyház is feltárja gyermekei szeme előtt Jézus életének összes eseményeit a maguk valóságos sorrendjében, sőt néha időrendi részletességgel, mint például a nagyhéttől pünkösdig.
Ha figyelmes lélekkel kísérjük Jézus életének bemutatását, ez a világosság bőséges forrása lesz számunkra. Ebből az évenként megújuló, eleven ábrázolásból biztosan és mélyen megismerhetjük Krisztus misztériumait.
Ez az ábrázolás azonban nemcsak egyszerű, száraz ismétlés, mert az Egyház a szent könyvek egyes részleteinek, szakaszainak kiválasztásával és elrendezésével lehetővé teszi azt is, hogy behatoljunk azokba az érzelmekbe, melyek Krisztus Jézus Szívét dobogtatták. Hogyan?
Megfigyelhettük már, hogy az evangélisták még Krisztus életének legfontosabb eseményeinél is legtöbbször csak a puszta történeti tényeket közlik és egyáltalában nem, vagy csak alig jelzik azokat az érzelmeket, melyek Jézus lelkét eltöltötték. Például a szenvedés folyamán az evangélista elbeszéli Jézus keresztrefeszítését: „Átvevék tehát Jézust és elvivék… az úgynevezett koponya-helyre, ahol megfeszíték őt”.2 Ez az esemény egyszerű közlése, semmi más. De ki tudósít bennünket Jézus érzelmeiről, melyek lelkében dúltak? Igaz, hogy itt olyan szentély küszöbén állunk, melynek szent mélységeit egyedül csak Isten mérheti fel, de azért valamit mi is szeretnénk megismerni ezekből az érzelmekből, hogy ezáltal még jobban közeledhessünk isteni mintaképünkhöz. Anyaszentegyházunk lebbenti fel előttünk a fátyol egy szegletét. Tudjuk, hogy Krisztus a kereszten mondotta e szavakat: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ez az első verse az egyik messiási zsoltárnak, amely csak Jézusra alkalmazható és amelyben nemcsak keresztrefeszítésének körülményei, hanem azok az érzelmek is csodálatos kifejezésre jutnak, amelyek abban a pillanatban szent lelkét eltöltötték.3 Szent Ágoston határozottan állítja, hogy Krisztus a kereszten ezt a zsoltárt imádkozta, mely mintegy „elődje az evangéliumnak”.4 Ha elolvassuk, Krisztus Urunkat halljuk, aki összeroskad az isteni igazságosság csapásai alatt és feltárja előttünk halálfélelmét és benső érzelmeit: „Féreg vagyok, nem ember, embereknek csúfja, népek utálata. Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem, félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja: Az Úrban bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne!… Körülvett engem sok tulok, körülfogtak kövér bikák. Kitátották reám szájukat, mint ragadozó s ordító oroszlán. Szétfolytam, miként a víz, minden csontom szertevált. Szívem olyan lett testem belsejében, mint a megolvadt viasz… De te, Uram, ne vond meg tőlem segítségedet, figyelj reám és oltalmazz meg engem, szabadíts meg az oroszlán torkából!…” Ezek a szavak Krisztus Szívének érzelmeit tárják fel szenvedése közben. – Az Egyház jól tudja ezt. A Szentlélek irányítására azért imádkoztatja velünk ezt a zsoltárt a nagyhéten, hogy a mi lelkünket is részesítse Krisztus Szívének érzelmeiben.
Így van ez a többi misztériummal is. Láthatjuk, hogy mikor az Egyház elbeszéli és gyermekei szeme elé tárja valamely misztérium történetét, belevegyíti azokat a zsoltárokat, jövendöléseket vagy Szent Pál leveleinek azon részleteit is, melyek Jézus érzelmeit fejezik ki.
Az Egyház így minden évben nemcsak hogy elevenen és élénken szemünk elé tárja Vőlegénye életét, hanem lehetővé teszi számunkra azt is, hogy amennyire teremtmény számára elérhető, behatoljunk Krisztus lelkébe, ott olvassunk benső érzelmeiben, osztozzunk bennük és így még bensőségesebben egyesüljünk isteni fejünkkel. Így éri el, hogy mélységesen átélhessük és mégis csodálatos könnyűséggel megvalósíthassuk Szent Pál meghagyását: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt”.5 Nem kiválasztottságunk megvalósulása-e ez ?
1 A szerző e felfogásától eltérően ma általánosan elfogadott az a felosztás, mely szerint két ünnepkör van: a karácsonyi és a húsvéti. Az első ádventtól hamvazószerdáig, a másik hamvazószerdától az egyházi év végéig tart. E felosztás alapja inkább a történeti fejlődés, míg szerzőnk az ünnepkörök belső tartalmát teszi a felosztás alapjává. (A ford. megjegyzése.)
2 Jn 19,16-18
3 A 21. zsoltár.
4 Verba psalmi voluit esse sua, in cruce pendens. „Azt akarta, hogy a zsoltár szavai a saját szavai legyenek, mikor a kereszten függött.” Enarr. in Ps. 85., c. 1. – Passio Christi tam evidenter quasi Evangelium recitatur. „Krisztus szenvedését oly világosan beszéli el, mint valami evangélium.” Enarr. in Ps. 21.
5 Fil 2,5