Az Egyház Krisztusra támaszkodik. – Minden imádságát Vőlegényére hivatkozva végzi: „A mi Urunk Jézus Krisztus által”. Az Egyház arra hivatkozik, aki most Atyja jobbján ül és Vele és a Szentlélekkel együtt uralkodik: „Ki veled él és uralkodik”. Krisztus az ő Vőlegénye és az Egyház Krisztus Jegyese, mint Szent Pál mondja. Mi e Jegyes hozománya? Nyomorúságai, gyengeségei, de egyúttal szerető szíve és imádságos ajka is. És mi a Vőlegény ajándéka? Elégtétele, érdemei, drága vére, minden gazdagsága. Mivel Krisztus egyesül Egyházával, őt is részesíti imádságában és istendicséretében. Az Egyház egyesül Jézussal és reá támaszkodik. Ezt látva kérdik az angyalok: „Ki az, ki feljő a pusztából, gyönyörtől aléltan, kedvesére támaszkodva?”1 Az Egyház az, aki a maga szegénységének pusztaságából szárnyal Isten felé, felékesítve, mint a menyasszony, Vőlegénye dicső gazdagságával. Krisztus nevében, vele együtt mutatja be az Atyának összes gyermekei imádását és dicséretét. Ez a dicséret a Jegyes szava: vox Sponsae, mely elbájolja a Vőlegényt. Ezt az éneket zengi az Egyház Krisztussal együtt és ezért olyan kedves Krisztus Jézus előtt, ha mi hittel és bizalommal egyesülünk vele: „A te szavad édes”. Értéke minden magánimádságunkét felülmúlja Isten szemében. Nézzük ezt a Jegyest: hivatása és méltósága tudatában, bízva örök jogaiban, melyeket egyedül isteni Vőlegénye szerzett, bátran lép be az Istenség szentélyébe, ahol Krisztus az ő Feje és Vőlegénye mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon. Köztük tátong a föld és ég távolsága, de az Egyház hite áthágja ezt a távolságot és „az Atya keblén” szavát egyesíti Krisztuséval, úgyhogy egy és ugyanaz az imádság lesz, Jézus imádsága, aki egyesült misztikus testével és vele együtt egy és ugyanazt a hódolatot mutatja be az imádandó Szentháromságnak. Hogyne volna kedves Istennek az ilyen imádság, ha Jézustól kapja? Mit nem tudna elnyerni Isten szívétől? Hogyne volna kegyelem forrása az ilyen dicséret az Egyház és valamennyi gyermeke számára? Krisztus imádsága ez és Krisztus mindig számíthat meghallgatásra: „Atyám, tudtam, hogy mindig meghallgatsz”.2
Nézzük, hogy már az Ószövetségben is milyen mindenható ereje volt Izrael vezére imádságának Isten szívén! Pedig Isten e választott népe csak előképe, árnyéka volt az Egyháznak. – Egyszer a zsidók nagy csatát vívtak ellenségeikkel, az amalekitákkal.3 Már jó ideig folyt a harc, változó szerencsével. Majd az izraeliták hátráltak, majd ők kerekedtek felül. Végre is a zsidók vívták ki a győzelmet. Mi döntötte el a küzdelem sorsát? Tegyük fel, hogy a csata irányítói hátrahagyták volna részletes jelentéseiket a küzdelem különböző fordulatairól. Ha most ezeket az emlékeket odaadnánk a mai idők egyik tábornokának, hogy bírálja meg őket, ez a tábornok megállapítaná, hogy ilyen vagy olyan taktikai hibát követtek el, ezt a stratégiai műveletet elmulasztották, azt a hadmozdulatot elmellőzték, amazt a rohamot rosszul vezették. Minden okot elsorolna, – csak az igazit nem. És melyik az? A változó hadiszerencsének és a csata szerencsés kimenetelének okát maga Isten ismertette meg velünk: a szomszédos hegyen Mózes, Izrael vezére könyörgött kiterjesztett karokkal népéért. Amikor Mózes karjai fáradtan lehanyatlottak, az amalekiták győztek, amikor pedig újra felemelte könyörgő kezét, az izraeliták felé hajlott a győzelem. Végül is Áron és kísérője tartották fel Mózes karjait, míg az izraeliták ki nem vívták a győzelmet… Milyen fenséges jelenet! A vezér imádságával nyeri el a győzelmet a seregek Urától népe számára. Ha magunk ajánlottuk volna ezt a magyarázatot, sokan szánakozva mosolyogtak volna rajtunk. De maga Isten adta ezt a megfejtést, a seregek Ura, Istene, akinek Izrael választott népe és Mózes barátja volt.4
Kétségtelen, hogy ez a tanulság minden imádságra alkalmazható, de különösen áll Krisztusnak, az Egyház fejének imádságára, aki Jegyese szavával könyörög misztikus testéért, mely itt a földön harcol „a világ és sötétség fejedelmével”.5 Az oltáron mindennap megújítja azt a könyörgését, melyet kiterjesztett karokkal először a Kálvária hegyén imádkozott és bemutatja Atyjának szenvedése és halála végtelen érdemeit: „Meghallgattatott az ő hódolatáért”.6
1 Én 8,5
2 Jn 11,42
3 Kiv 17,8-16
4 „Az Istenhez felemelt kezek több csatát nyernek, mint a küzdők.” Bossuet: Ausztriai Mária Terézia felett mondott gyászbeszédéből.
5 Jn 12,31; Ef 6,12
6 Zsid 5,7