Lássuk, hogy a Szentlélek vezetése alatt hogyan tölti be az Egyház ezt a hivatását.
Vallása középpontjába a szentmiseáldozatot állította, ezt az igazi áldozatot, amely megújítja a Kálvárián végbement megváltás művét és reánk alkalmazza gyümölcseit. Ezt az áldozatot szent szertartásokkal kíséri, melyeket gondosan elrendez. Ezek mintegy a királyok Királyának udvartartása. Olvasmányokkal, énekekkel, himnuszokkal, zsoltárokkal veszi körül, melyek előkeszületül vagy hálaadásul szolgálnak az eucharisztikus áldozathoz.
Ez utóbbiak összessége alkotja „az isteni szolgálatot”, a breviárium zsolozsma-imádságát. Tudjuk, hogy az Egyház ennek imádkozását súlyos bűn terhe alatt kötelezően írja elő azoknak, akiket Krisztus az egyházirend szentségével hivatalosan részesített örök papságában. Ami ennek az istendicséretnek egyes elemeit, imádság-formáit illeti, részben maga az Egyház alkotta őket. Például a himnuszokat hittudósai írták, akik csodálatos szentek is voltak, mint például Szent Ambrus. De legnagyobbrészt a szent könyvekből kölcsönzi őket, azokból a könyvekből, melyeket maga Isten sugallt. Szent Pál mondja, hogy „mi nem tudjuk, miképp kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közbe értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal”.1 Vagyis egyedül csak Isten tudja, hogyan kell őt kérnünk. Ez a kérő imádságra vonatkozik, de különösen áll a dicsérő és hálaadó imádságra. Egyedül Isten tudja, hogyan kell őt dicsérnünk. Istenről még a legmagasztosabb fogalmaink is, amelyek csak megszülethetnek értelmünkben, nagyon is emberiek. Hogy méltóan dicsérjük Istent, magának Istennek kell meghatároznia e dicséret szavait. Ezért adja ajkunkra az Egyház a zsoltárokat, mint a szentmiseáldozat után a legtökéletesebb dicséretet, amivel Istennek hódolhatunk.2
Olvassuk e szent lapokat! Láthatjuk, hogy ezek a Szentlélek sugallta énekek hogyan hirdetik és magasztalják az összes isteni tökéletességeket. Az örök Ige éneke a Szentháromságban egyszerű, bár végtelenül fenséges. De mi, teremtmények, nem tudjuk megérteni a végtelent, azért ajkunkon megsokasul és ismétlődik a dicséret. A zsoltárok csodálatos gazdagsággal és változatos kifejezésekkel felváltva Isten hatalmáról, bőkezűségéről, szentségéről, igazságosságáról, jóságáról, irgalmáról és szépségéről énekelnek.3 „Az Úr mindent megtesz, amit akar. Egy szavába került és mindent megteremtett. Mindent akaratával teremtett… Uram, mi Urunk, mily csodálatos az egész világon a te neved! Mindent bölcsességgel teremtettél… Uralkodik az Isten a nemzeteken; olyanok az ő szemében, mintha nem lennének. Az egeknél fenségesebb dicsősége. Ki hasonló hozzá?… Viaszként olvadoznak a hegyek előtte, igazságát hirdetik az egek, dicsőségét látják mind a nemzetek. Áldott legyen az Úr összes műveiben. Ránéz a földre és megremeg az. Megérinti a hegyeket, úgyhogy füstölögnek…” És milyen szavakkal magasztalják a zsoltárok az Úr jóságát és irgalmát! „Hűséges az Úr minden igéjében, irgalmas és könyörületes. Jó az Úr mindenkihez és könyörületes minden teremtményéhez. Közel van az Úr mindazokhoz, akik őszintén segítségül hívják, teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésünket és megsegíti őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik… Bennem minden áldja és magasztalja az Urat, mert irgalma örökkévaló.”
Ilyen és hasonló énekeket ad a Szentlélek ajkunkra. Szívesen használjuk ezeket a sugalmazott himnuszokat Isten dicséretére. Ismételjük a Zsoltárossal: „Énekelek az Úrnak, amíg csak élek, magasztalom Istenemet utolsó lehelletemig”.
Az a lélek, aki szereti Istent, szükségét érzi annak, hogy dicsérje, áldja, magasztalja tökéletességeit. Gyönyörködik ezekben a tökéletességekben és úgy akarja magasztalni őket, ahogy kijár nekik. Kínja az, hogy tehetetlennek érzi magát magasztalásukra. A zsoltárokban ezért hívjuk fel oly gyakran a teremtményeket, hogy velünk együtt dicsérjék az Istent. „Isten dicsőségét beszéljék az egek, és keze művét hirdesse az égbolt! Népek, magasztaljátok az Urat; nemzetek, énekeljétek dicsőségét, mert ő az uralkodók Ura.” Mindmegannyi megnyilvánulása a tökéletes szeretetnek és a tiszta örömnek, mely végtelenül kedves Isten előtt.
A zsoltárok nemcsak Isten tökéletességeit magasztalják, hanem egyúttal lelkünk érzelmeit és szükségleteit is csodálatosan kifejezik. – A zsoltár tud bánkódni és örülni, vágyódni és könyörögni.4 Nincs a léleknek olyan benső hangulata, amit nem tudna kifejezni. Az Egyház jól ismeri szükségleteinket, és mint gondos anya, ezért adja ajkunkra a bánat, bizalom, öröm, szeretet és gyönyörűség e mélységes és lángoló megnyilvánulásait, melyeket maga a Szentlélek diktált. „Könyörülj rajtam, Isten, nagy irgalmad szerint, mert egyedül ellened vétkeztem… Bőséges nálad a szabadítás, ezért bízom benned… Te vagy erősségem és menedékem. Megoltalmazol szárnyaid árnyékában. Járjak bár a halál sötétségében, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” Velem vagy! Mekkora bizalom árad e szavakból! – Néha szükségét érezzük annak is, hogy elmondjuk Istennek, mennyire szomjazunk utána és hogy csak őt keressük. A zsoltárokban ezeknek az érzelmeinknek is megtaláljuk legmegfelelőbb kifejezését. „Uram, te vagy dicsőségem és üdvösségem. Hiszen mim vagyon az égben és miben lelném a földön kedvemet kívüled? Te vagy szívem Istene és az én örökségem… Szeretlek egész szívemből, ki erősségem és oltalmazóm vagy. Tölts be arcod örömével mert az örök boldogság nálad van… Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád Istenem! Mikor jutok oda, hogy az Isten színe előtt megjelenjem?… Mert csak akkor elégülök ki teljesen, ha láthatom dicsőségedet.” – Hol találhatnánk mélységesebb énekeket, amelyekkel elmondhatnánk Istennek lelkünk lángoló vágyait?…
Végül, amiért az Egyház választása a zsoltárokra esett, annak utolsó oka az, hogy az összes sugalmazott könyvekhez hasonlóan ezek is Krisztusról beszélnek nekünk. – A Törvény, vagyis az Ószövetség, mint az első századok egyik régi írója szépen mondja, „Krisztust hordozta méhében”5 Mikor az Oltáriszentségről szóltunk, láttuk: a zsidóknál minden jelkép és előkép volt, mondja Szent Pál. A valóság, amit a próféták hirdettek, amit az áldozatok előre jeleztek és oly sok szertartás jelképezett, a megtestesült Ige és megváltásának műve volt. Különösen áll ez a zsoltárokra. Tudjuk, hogy Dávid, akinek e szent énekek legnagyobb része tulajdonítható, a Messiás előképe volt, mint ahogy Jeruzsálem, amelyről gyakran szó van a zsoltárokban, az Egyház szimbóluma. Az Üdvözítő mondotta apostolainak: „Be kell teljesednie mindennek, ami írva vagyon… a zsoltárokban énfelőlem”.6 Telve vannak Krisztussal. Istenségét, emberségét, sőt élete körülményeit és halála részleteit is biztos vonásokkal rajzolják meg. „Az Úr szólt hozzám: Fiam vagy te, a mai napon a hajnalcsillag előtt nemzettelek én téged… Uralkodik majd szépségével és kegyelmével, szelídségével és igazságosságával. Eléjönnek Arábia királyai, imádják és ajándékot hordanak eléje… Az Isten felkeni őt az öröm olajával társai felett, pap lesz mindörökké Melkizedek rendje szerint… Megkönyörül majd a szerencsétlenen és szűkölködőn, megszabadítja őket az elnyomástól és erőszaktól…” Hallgassuk magának Krisztusnak a szavát, aki fájdalmairól és megaláztatásairól beszél ezekben az énekekben: „Istenem, emészt a buzgóság házadért, gyalázóid szidalma engem ér. Átfúrták kezemet és lábamat, enni nekem epét adtak, szomjúságomban ecettel itattak. Szétosztották egymás között ruhámat és köntösömre sorsot vetettek”. – Azután halljuk, hogyan magasztalja a Zsoltáros a győztes Krisztus diadalát: „A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett… Krisztus teste nem lát romlást… Felvonul az ég magasára foglyaival. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Mert örökre az Úr jobbján fog ülni. Áldott legyen neve mindörökre! Míg csak ragyog a nap, maradjon meg neve; benne nyerjen áldást a föld minden nemzetsége, minden nemzet őt dicsérje!”
Látjuk, hogy mindezek a vonások milyen csodálatosan ráillenek Krisztus Jézusra. Földi életében bizonyára maga is imádkozta vagy énekelte ezeket a Szentlélek szerzette énekeket. Valóban, egyedül ő énekelhette igazán azokat, amelyek az ő isteni személyére vonatkoztak.
És most, miután Krisztus mindent beteljesített és visszatért dicsőségébe, az Egyház összegyűjtötte ezeket az énekeket, hogy mindennap dicsérő áldozatként mutassa be isteni Vőlegényének és a Szentháromságnak: „Téged a föld kerekségén Szentegyházad vall és dicsér”.7 Mert minden zsoltárt ugyanazzal a dicsőítő énekkel végez: „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek”, vagy pedig egy másik záróvers szerint: „Dicsőség az Atyának, a Fiú által, a Szentlélekben, miképpen kezdetben volt és most és mindig és mindörökkön örökké”.8 Az Egyház ezzel minden dicsőséget a Szentháromságra halmoz. Hittel és szeretettel kapcsolódik bele abba az örök dicsérő énekbe, melyet az Ige zeng Atyjának, mint az egész teremtett világ példaképe.
1 Róm 8,26
2 Ut bene laudetur Deus, laudavit seipsum Deus; et ideo quia dignatus est laudare se, invenit homo, quemadmodum laudet eum. „Hogy helyesen tudjuk dicsérni az Istent, maga dicsérte önmagát; és mivel maga méltóztatott dicsérni önmagát, azért megértette az ember, hogyan dicsérje őt.” Szent Ágoston: Enarr. in Psalmos, 144.
3 Hogy a sok jegyzettel meg ne terheljük ezeket a lapokat, nem jelöljük meg itt az egyes idézett szövegek lelőhelyét, mert valamennyi a Zsoltároskönyvből való.
4 Szent Ágoston: Enarr. in Psalmos, 30.; sermo 3., n. 1.
5 Lex Christo gravida erat. Részlet az egyik Szent Ágostonnak tulajdonított beszédből (196., művei függelékében). A beszéd legnagyobb része azonban Riez-i Faustustól való.
6 Lk 24,44
7 A Te Deumból.
8 Vö. Szent Leó: Sermo 1. de nativitate Domini; Agamus Deo gratias Patri per Filium ejus in Spiritu Sancto.