A Szentatyák a gyónásról

A gyónás teljességét s az őszinteséget bűneink bevallásában, amelyre bennünket Isten törvénye kötelez, a Szentatyák sem szűnnek meg hathatós szavakkal szívünkre kötni. Valamennyi nevében – mert erről a tárgyról mindnyájan beszéltek, írtak –halljunk egyet-kettőt. Már római Szent Kelemen így nyilatkozik: „Ha netán irigység vagy hitetlenség vagy más egyéb gonoszság lopódzott valakinek szívébe, ne szégyellje magát, ha ugyan gondja van lelke üdvére mindazt meggyónni az elöljárónak (papnak), hogy az őt Isten igéjével (feloldozás) és üdvös tanácsával meggyógyítsa és ennek folytán sértetlen hite és jócselekedetei által az örök tűz kínjait kikerülje”. Jeruzsálemi Szent Cyrill is int: „Mindent meggyónjál, amit csak elkövettél, történt legyen az szóval vagy cselekedettel, nappal vagy éjjel”. Szent Ágoston pedig ezeket mondja: „Lelkiismereted meg van mérgezve, rothadás emészti, a halál kerülgeti. Kínoz téged, nem hagy nyugalmat. Siess a (lelki) orvoshoz, aki még segíthet rajtad. Bízd kezére magadat. Hadd vágjon, hadd égessen, amint éppen szükségesnek tartja. Vallj meg mindent, öntsd ki előtte szívedet, s a megvallásban kiválik majd s elhagy teljesen a méreg. Ha ez megtörtént, örvendj, mert a további gyógyulás könnyen befejeződik”. Végül csak Szent Bonaventura szép szavait idézzük: „Kell, hogy teljes legyen a gyónás. Mindent elő kell szedned, amit szívedben elrejtettél, mint a próféta is mondja: Öntsd ki szívedet, mint a vizet. Nem mondja, mint az olajat, bort vagy tejet, mivel, ha e folyadékok valamelyikét kiöntjük is, valamicske mindig marad abból s megtartja az edény annak ízét. Nem úgy a víz. Ez mind kifoly s az edény tiszta lesz”.